SOLTÉSZ MIKLÓS nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Apró lépéseket megtettünk, és tudom, hogy ez még kevés. Az apró lépések között található az is, amit önök is üdvözöltek, miszerint az örökbefogadói gyest bevezetjük, és ezzel szeretnénk biztatni az abortuszra készülő lányokat, asszonyokat, hogy inkább szüljék meg azt a gyermeket és adják örökbe, hiszen nagyon sokan várnak főleg pici gyermekre, csecsemőre és kisbabára.

A másik, amit megtettünk: tavaly másfél milliárd forinttal támogatta az ország költségvetése az abortuszokat, mi ezt nemcsak jelképes módon, hanem azért, mert igenis ez fontos, 500 millió forintra vittük le, és lehet, hogy még lesz egy olyan költségvetési módosító javaslat, amely újabb 100 millióval csökkentené, sokkal inkább fontos, hogy mondjuk, fogyatékossággal élők szervezetei kapják ezt a támogatást. Én tudom, hogy ez nem elég. Pontosan a fiatalok felvilágosítása, a családalapítás támogatása és általában a családok egyben tartása a legfontosabb kérdés ezen a területen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Köszönöm szépen a felajánlott segítségét is és a kérdését is. (Taps a kormánypártok és a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu