SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a választ. Azt az igazság, hogy ez az átrendeződés egy jó indoknak hangzik, csak az az igazság, hogy nem nagyon lehet követni, hogy a különböző hatóságoknál pontosan az a nagyobb vagy kisebb költségcsökkenés, amelyet egyébként a büdzsében rendre láthatunk, valóban hogyan fog materializálódni, és hogy valóban melyik tudható be az átrendeződésnek és melyik a valós költségcsökkentésnek. Én ezt nem tartom annyira megnyugtatónak.
Illetve az az igazság, hogy azt látjuk, hogy amíg a kormány azt kommunikálja, hogy nagyon fontos számára az élelmiszer-biztonság és a fogyasztók biztonsága, addig erre nem igazán fordít kiemelt energiát, illetve nem helyezi ezt a fókuszba akkor, amikor a költségvetési számokról van szó.
Úgyhogy én azt gondolom, hogy majd akkor meglátjuk, hogy hogyan fognak átrendeződni az ÁNTSZ feladatai, és akkor ennek nyomán fogjuk tudni továbbra is feszegetni ezt az ügyet, de mindenesetre érdeklődéssel várjuk majd a fejleményeket.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés