VARGA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Államtitkár Úr! Elképesztő az a válasz, amit ön most itt produkált. Azt gondolom, ön beismerte azt, hogy az az országos érdek-képviseleti szövetség, amelyről önök kijelentik, hogy országos. Azt gondolom, hogy ez abszolút mértékben jellemző a politikájukra.

Csak egy választ szeretnék, nyilván nem az a műfaj, ahol ezt meg tudjuk beszélni; de például miért zárták ki az egyeztetésből a kisvárosi szövetséget? Ez egy országos érdek-képviseleti szövetség, amelyben a kistelepülések vannak. Ráadásul az önök padsoraiban levő önkormányzati vezető is a vezetője. Tehát azt gondolom, hogy önök csak válogattak, és kerülik azokat a konfliktusokat, kerülik igenis azokat a konfliktusokat, amelyeket mi fölvállaltunk, és az önkormányzatokkal vitában kialakítottuk a javaslatunkat. És ez egyezik azzal a filozófiával, amikor megszüntették az Alkotmánybíróság hatáskörét, megszüntették a Költségvetési Tanácsot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és megszüntetik most éppen a szakszervezetek sztrájkjogát is.

Tehát nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu