BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először is szeretném leszögezni, hogy a tervezett szabályozás komoly előrelépés a jelenleg érvényben lévőhöz képest, mindazonáltal vannak benne hiányosságok. Az első, amit nehezményezünk, hogy a rendőrség által kiadott működési engedélyek és igazolványok továbbra is csak öt évre, tehát határozott időre lesznek érvényesek. Ez komoly aggályokat vet föl abból a szempontból, hogy szerződést kötni és szerződéses munkaviszonyban állni csak érvényes igazolvánnyal lehet, tehát ez azt vetíti előre, hogy csak határozott időre szóló szerződést köthetnek a munkavállalók. Így komoly hátrányba kerülnek a határozatlan időre szóló munkaszerződésesekkel szemben, például nem kaphatnak hitelt. És ennek még számos vonzata van. Ezért azt javasolnánk, hogy visszavonásig legyenek érvényesek ezek az engedélyek.

Itt egy jogtechnikai fogalomzavarra hívnám fel a figyelmet, ugyanis arra is irányul a módosító javaslat, hogy az igazolványok érvényesek, és ne hatályosak legyenek, és érvényességi idejük, ne hatályossági idejük legyen. Ez egy fogalmi tévedés, ugyanis hatályos az jogszabály lehet, az igazolvány és az engedély érvényes szokott lenni.

Hiányoljuk több területen is a fogalmak tisztázását. Erre a legjobb példa a mechanikai vagyonvédelmi rendszer, mert ebbe akár a ház körüli kerítés is belefér. Akkor abszurd módon a kőműves is tartozhatna a vagyonvédelmi törvény hatálya alá, és kötelező kamarai tagnak kellene lennie, hiszen ő is vagyonvédelmi rendszert épít. A kamara meghatározását is szükséges lenne módosítani. A tervezett módosításban is benne van az, hogy közfeladatot lát el, holott minden ilyen típusú feladatot a rendőrség hatáskörébe utal a törvény. Tehát semmi nem indokolja, hogy erre hivatkozva akár kiemelkedően közhasznú szervezetté is nyilvánítsák.

A szakmai kamarákról szóló kormányrendelet meghatározza azokat a szempontokat, amiknek a kamaráknak meg kell felelniük, és ebben a közfeladat ellátása nincs benne, mint ahogy nem is tehet ilyet a vagyonvédelmi kamara. A kamara meghatározása kapcsán a tevékenységét is felül kellene vizsgálni, ugyanis a módosítás szerint a kamarának továbbra is közre kell működnie a szakmai irányelvek, illetve a szakmai követelményekre vonatkozó ajánlások kidolgozásában, illetve a szakképzés és a szakmai továbbképzés különböző területein. Az indoklásban pont az az érdekes, hogy azt magyarázza, hogy miért nem kellene, tehát ellentmondásba keveredik az indoklás magával a jogszabálytervezettel. Az indoklás egyértelműen közli azt a tényt, hogy az imént említett szakmai kérdésekben az ágazati párbeszéd bizottságok rendelkeznek hatáskörrel. Tehát itt át kellene alakítani, hogy csak lehetőség legyen arra, hogy szükség esetén a kamara közreműködhessen.

Ami kifejezetten reményt keltő, az az alvállalkozói láncra vonatkozó szabályozás. Remélhetőleg ez az alvállalkozói láncok végtelen sorát meg fogja szüntetni, ezért ez lényegesen javítani fogja a gazdasági megtérülési lehetőségeket ebben az ágazatban. Azonban nem nyúltak a betegszabadság kérdéséhez, ami egy abszurd szabályozás. A hatályos jogszabály szerint az alvállalkozót bizonyos esetekben 96 munkaórára fizetett egészségügyi betegszabadság illeti meg, és erre a szerződésben megállapított alapóradíjat fizeti a fővállalkozó. A kérdés, hogy milyen jogcímen lehet betegszabadságra számlát kiállítani. Ezt a kérdést föl is tette egy alvállalkozó az APEH-nek, amely jobb híján nem tudta értelmezni a jogszabályt, és azt válaszolta, hogy számlázzon úgy az alvállalkozó, mint ha rendesen teljesített volna. De hát ez nyilvánvaló csalás, és az, hogy maga az APEH hívja fel erre az alvállalkozó figyelmét és tanácsolja ezt, elég konkrét jelzés arra vonatkozóan, hogy rossz a jogszabály.

Amivel viszont komoly problémáink vannak, pontosan azért, mert a kötelező kamarai tagság megszüntetése egy nagyon fontos pont ebben a javaslatban, azonban a hatálybalépést nagyon későre tervezi: 2012. január 1-jétől lépne hatályba ez a módosítás. Mint tudjuk, már most kötelességszegési eljárás indult Magyarország ellen, ami egy komoly büntetéssel is fog járni az európai uniós jogharmonizáció hiánya miatt, amit ez a kötelező kamarai tagság jelent. Ha 2012. január 1-jétől lép hatályba ez a része ennek a javaslatnak, akkor még egy éven keresztül fenn fog állni ez a jogharmonizációs probléma, és ebben az esetben nemcsak ezt a büntetést kell Magyarországnak kifizetnie, hanem azzal is szembe kell nézni, hogy adott esetben külföldön bejegyzett biztonsági cégeknek, ha Magyarországon megbízást akarnak vállalni, akkor föl kellene vállalniuk a kötelező kamarai tagságot. Amennyiben ezt nem akarják megtenni, mert jogellenes az Európai Unión belül, akkor Magyarországgal szemben kártérítési pert indíthatnak, mondván, hogy ha igazolni tudják, hogy nekik szerződésük lett volna, akár több milliárdos összegben, akkor erre perelhetik majd a magyar államot. Ez egy éven keresztül számtalan lehetőséget rejt akár a spekulációs célú kártérítési perek megindítására, úgyhogy ez igen komoly tétel lehet még a kötelességszegési eljárás keretében kapott büntetésen felül is Magyarország számára.

Ezért mi mindenképpen azt szeretnénk, hogy amint lehet, lépjen életbe ez a szabályozás, nem utolsósorban azért is, mert a hatályos törvény 2005-ben kelt, az érvényben lévő engedélyek túlnyomó része akkor egy éven belül került kiadásra. Ez azt jelenti, hogy 2011 első félévében fog lejárni a jelenleg érvényben lévő engedélyek zöme. Tehát nagyon sok embernek azért kell majd újabb öt évre meghosszabbítania, kifizetnie az éves tagdíjat és ezeket a regisztrációs díjakat, mert később lép hatályba a törvény. A jelenlegi gazdasági helyzetben ez bizony nagyon sok egyéni vállalkozóra igen komoly terheket fog róni. Nagyon sokan már most ott tartanak, hogy készülnek bevonni az engedélyét azért, mert nem fizették be a kötelező kamarai tagdíjat. Ez nagyon nagy segítség lenne, ha nem 2012. január 1-jétől lépne életbe, hanem amint lehet, rögtön.

Összességében véve tehát előrelépésnek tekintjük ezt a jogszabályt, de az említett hiányosságokat, úgy gondoljuk, mindenképpen orvosolni kellene. Erre vonatkozóan módosító javaslatokat be fogunk nyújtani.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu