DR. HARANGOZÓ TAMÁS, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai gazdaságok összeolvadása, az egységes belső piac kiteljesedése Európa versenyképességének megerősítése és gazdasági-társadalmi fejlődése szempontjából kulcsfontosságú. Az európai integráció előrehaladásával a tagállamok fokozatosan lebontották a korábbi, eltérő nemzeti szabályozásokból eredő, a személyek, áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlását akadályozó korlátokat. A schengeni egyezmény eredményeképp az Európai Unió tagállamai között a határokon megszűnt a határellenőrzés, a szabad határok átjárhatóvá váltak. A határok légiesítésének gazdaságélénkítő, társadalmi mobilizációt erősítő hatásai vitathatatlanok, és történelmi léptékkel mérve is óriási eredménynek számítanak. Azonban a határok átjárhatóvá válása a nyilvánvaló pozitívumok mellett számos új kihívást is magával hozott: a hatósági felügyeleti, ellenőrzési eszközök jelentős részének megszűnése ugyanis nemcsak a több tagállamban szolgáltatást nyújtó vállalkozókat és a más tagállamban dolgozó munkavállalók helyzetét, hanem a bűnözés nemzetközivé válását, a bűnözők tagállamok közötti szabad mozgását is megkönnyítette. Ezért a gazdasági integráció egy idő után szükségszerűen magával hozta a tagállamok közötti fokozott bűnügyi együttműködés igényét, ezért a maastrichti szerződés '92-ben a bel- és igazságügyi együttműködést az Európai Unió harmadik pilléreként határozta meg.
Az elmúlt egy évtizedben különösen nagy lendületet kapott a tagállamok bűnügyi együttműködésének fejlődése. Magyarország európai integrációja egyike azon kevés politikai célkitűzésnek, amit a rendszerváltás óta szinte teljes körű konszenzus övez. Ez a konszenzus kiterjed az Unió tagállamai között kibontakozó nemzetközi bűnügyi együttműködésben történő fokozott részvételre is. 2003-ban az Országgyűlés ellenszavazat nélkül fogadta el az Európai Unió tagállamaival folytatott bűnügyi együttműködésről szóló törvényt. Az együttműködés fejlődését jól jellemzi, hogy a törvényt az Európai Unió keretében elfogadott újabb és újabb döntések hazai jogba történő átültetése érdekében már számos alkalommal módosítani kellett. E törvénymódosításokat minden alkalommal nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés.
E folyamatba illeszthető az előttünk fekvő törvényjavaslat is, ami a bűnözéssel szembeni közös fellépés szempontjából nagy jelentőségű, és az Európai Rendőrségi Hivatal, közismertebb nevén az Europol működésének jogi kereteit meghatározó uniós tanácsi határozat magyar jogba átültetését végzi. A törvényjavaslat emellett a polgári célú pirotechnikai tevékenység szabályozását, illetve a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységről szóló törvényt hozza összhangba a közösségi joggal.
A Magyar Szocialista Párt Magyarország európai integrációban történő sikeres részvételét ma is az egyik legfontosabb stratégiai célkitűzésnek tekinti, ezért a jogharmonizációra irányuló erőfeszítéseket továbbra is támogatni fogja. Ennek megfelelően a most benyújtott törvényjavaslat alapvető célkitűzéseit is elfogadhatónak tartjuk. A jogharmonizáció ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a Magyar Országgyűlés a közösségi jogi uniós aktusok hazai jogba történő átültetése során egyszerű végrehajtó pozícióban lenne. A tagállamok jogalkotói szervei, így a Magyar Országgyűlés is tág keretek között szabályozhatja, hogy az Unió által meghatározott célokat milyen módon teljesíti. Ezért a jogharmonizáció nem pusztán jogtechnikai kérdés, így a szabályozás tartalmának kialakításában az Országgyűlésnek és nekünk, országgyűlési képviselőknek is komoly felelősségünk van. Ebből következik, hogy meghatározott jogharmonizációs cél teljesítésének módját illetően akár heves politikai vita is kialakulhat. Ilyen vita kísérte például a nemrég elfogadott egyes migrációs tárgyú törvények országgyűlési vitáját. Ebben az esetben a kormány törvényjavaslata, bár az uniós jog által megszabott keretek között maradt, de a korábbi szabályozáshoz képest jogkorlátozó volt, és számos elfogadhatatlan elemet tartalmazott. Ugyanakkor a parlamenti vita során a törvényjavaslat jelentősen finomodott, a kormány számos, a társadalmi szervezetektől és az ellenzéki pártoktól érkező kritikát legalább részben megfogadott.
Tehát a törvényjavaslatot is alapos elemzés alá fogjuk vetni az általunk is támogatott jogalkotói cél megvalósulása érdekében. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítése során nemcsak az uniós jogra kell tekintettel lennünk, hanem a magyar alkotmány által garantált alapvető jogok védelmére is. Továbbra sem leszünk partnerek olyan törvényjavaslatok elfogadásában, amelyek az alapjogok védelmének jelenleg garantált szintjét csökkentik.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat alapvetően elfogadható módon tesz eleget az általános indoklásban megjelölt jogharmonizációs kötelezettségeknek. Azonban véleményünk szerint több helyen kisebb-nagyobb jogtechnikai pontosítást kell elvégezni a benyújtott törvényjavaslaton. Ezen felül az adatkezelési szabályok is több rendelkezésben elnagyoltak, így azok pontosítását is javasolni fogjuk. Ilyen rendelkezés például, hogy a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ és a nemzetbiztonsági szolgálatok közötti adatáramlást a szervek közötti együttműködési megállapodás határozza meg. Véleményünk szerint egy jogállamban nem megengedhető, hogy személyes adatok átadására együttműködési megállapodás alapján kerüljön sor.
A törvényjavaslat benyújtójával egyetértünk abban, hogy a polgári pirotechnikai tevékenység alapjait törvényben kell lefektetni, ezért támogatandó a kormányzati szándék, hogy a törvényi szabályozást a polgári pirotechnikai termékek forgalomba hozataláról szóló irányelv átültetése során alkossa meg az Országgyűlés.
Ugyanakkor nem tartjuk helyes kodifikációs megoldásnak, hogy a szabályokat a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvénybe illesztené be a kormány. Álláspontunk szerint össze nem tartozó szabályozási tárgyköröket akar a kormány pusztán kényelmi szempontból egy törvénybe belezsúfolni, megbontva ezzel a fegyvertörvény koherenciáját. Azt gondoljuk, hogy a pirotechnikai tevékenység sajátosságai, gazdasági jelentősége, kockázatai olyan jelentősek, amit önálló törvényben, átfogóan indokolt szabályozni. Ezért kérjük a kormányt, hogy készítse el és nyújtsa be az Országgyűlésnek a polgári pirotechnikai tevékenységről szóló törvényt. A fegyvertörvényt barkácsolva e kérdéskört nem lehet megnyugtatóan rendezni, a törvényjavaslatban szereplő szabályozás ebben a formájában jogharmonizációs kötelezettségünk teljesítése érdekében legfeljebb átmeneti jelleggel fogadható el.
A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységről szóló törvény módosítását is az uniós joggal való összhang biztosítása teszi elsősorban szükségessé. Ezeket a módosításokat, így a kötelező kamarai tagság megszüntetését és a magánnyomozói tevékenység megkezdésének pusztán bejelentési kötelezettséghez kötését elfogadhatónak tartjuk. A személy- és vagyonvédelmi tevékenység vonatkozásában ugyanakkor több olyan módosítást is tartalmaz a törvényjavaslat, amely nem kötődik szorosan a megjelölt jogharmonizációs kötelezettség teljesítéséhez. Ilyen például az az általunk is üdvözölt rendelkezés, amely megtiltja, hogy személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató alvállalkozó további alvállalkozási szerződést kössön, így akadályozva meg a nemkívánatos alvállalkozói lánc kialakulását, amely valóban elősegítheti a szektor átláthatóbb működését.
Erős fenntartásaink vannak ugyanakkor a törvényjavaslat 13. §-ában megjelenő azon rendelkezéssel szemben, amely törvényben meghatározott bizonyos szabályszegések esetében kötelezően előírja a rendőrség számára a személy- és vagyonvédelmi tevékenység hat hónapra történő felfüggesztését. Ezzel nullára csökkenti a felügyeletet gyakorló rendőri szerv hatályos szabályozás szerinti meglévő mérlegelési jogkörét.
(9.50)
A hatályos szabályozás szerint ugyanis súlyos szabályszegés észlelése esetén határozott időre, de legfeljebb két évre vonható be az engedély. Önmagában a mérlegelési jog szűkítését nem tartjuk aggályosnak, hiszen a túlságosan elnagyolt mérlegelési jogkör a korrupció és az önkény melegágya lehet. Ugyanakkor a kötelező 6 hónapos felfüggesztést úgy írja elő a törvényjavaslat, hogy a súlyos szabályszegés törvényben meghatározott fogalmát változatlanul hagyja. Így ugyanazzal a szankcióval 6 hónapos kötelező eltiltással kell sújtani azt a vállalkozót, aki például az igazolványát hatósági ellenőrzéskor nem tudja bemutatni, illetve azt, aki tudatosan a törvényi kereteken túllépve alkalmaz elektronikus megfigyelőrendszereket, vagy szegi meg a titoktartási kötelezettségét.
Különösen fontos a szabályozás kialakítása során körültekintően eljárni, hiszen a féléves eltiltás az érintettek számára akár komoly megélhetési problémát is okozhat. Ezért kérjük az előterjesztőt, fontolja meg egy differenciáltabb, az elkövetett szabályszegés súlyára figyelemmel lévő, arányos szankciórendszer kialakítását. E probléma kezelésére mi magunk is módosító javaslatot fogunk benyújtani.
Összességében elmondható, hogy céljaiban és tartalmában egy alapvetően elfogadható törvényjavaslat fekszik előttünk, ami azonban számos kisebb-nagyobb pontosításra szorul. A Magyar Szocialista Párt a törvényjavaslat támogatását a módosító javaslatok támogatásától teszi függővé. Kérem, hogy az előterjesztő és tisztelt képviselőtársaim az elhangzott észrevételeinket fontolják meg, és hogy a benyújtásra kerülő módosító indítványainkat érdemben vitassuk meg.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés