DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Egyrészt az 1., 2., 3. pontról, másrészt a vitában elhangzottakról szeretnék véleményt nyilvánítani. Mindenekelőtt egy fél éve tartó vitát szeretnék ismét a kormány szempontjából a magam részéről lezárni. A kormány tiszteletben tartja az országgyűlési képviselők törvénykezdeményezési jogát, hiszen ez egyébként a parlamentarizmus lényege, hogy a képviselőknek törvénykezdeményezési joguk van. Amennyiben az ellenzék úgy gondolja, hogy felmerülhet a Magyar Országgyűlésben, hogy az országgyűlési képviselők törvénykezdeményezési jogát valami olyan adminisztratív feltételhez kössük, hogy minden képviselő köteles előtte a törvényjavaslatával érintett szervezetekkel, társadalmi szervezetekkel, csoportokkal egyeztetni, és csak ezt követően nyújthassa be a törvényjavaslatát, akkor éppen az ellenzéki képviselők kerülnének nagy bajba, mert az ellenzéki képviselők általában műfaját tekintve sokkal több törvényjavaslattal élnek, mint kormánypárti képviselők.
Tehát én nem javaslom, de amennyiben az ellenzék kívánja, hogy a jövőben csak olyan törvényjavaslatokról tárgyaljon a Ház, amelyet előzetesen egyeztettek az országgyűlési képviselők, akkor kérjék a Házszabály módosítását. Van erre lehetőség, amennyiben egy önkorlátozást vállalnak. De szeretném leszögezni, hogy a képviselők törvénykezdeményezési joga teljesen alkotmányos, a parlamentarizmus lényege.
A szocialisták tartalmi álláspontja meglehetősen furcsa. Mert egy olyan megoldás, amit a képviselő urak javasoltak, amely szerint, ha nem sikerül megállapodni a felek között a még elégséges szolgáltatásról, akkor a munkaügyi bíróság, tehát a független magyar bíróság döntse el a még elégséges szolgáltatást, a szocialisták számára, próbálok idézni, munkásellenes magatartás, a demokrácia sérelme, talán még a jogállamiság sérelme is, hogy a bíróság dönt. Ez egy egészen újszerű felfogás. A tegnapi vitában is elhangzott, hogy a Szocialista Párt a jogállamiságot leginkább a bíróságtól félti. Most elhangzott Göndör István szájából szó szerint, és egyébként az 1. számú módosító indítvány is tartalmazza ezt a felfogást, amely szerint a bíróságnak nincs meg a kellő szakértelme ebben az ügyben - az ő álláspontjuk szerint.
Ha nem haragszanak, én ezt vitatom. Azt gondolom, hogy a munkaügyi bíróságnak munkaügyi viták eldöntésében megvan a kellő szakértelme, ráadásul a jogviták eldöntésének egy jogállamban a bíróságon a helye. Nem nagyon tudjuk máshová terelni, és nem is akarják a képviselő urak máshová terelni, mint a független bíróságra ezt az ügyet. Alkotmányos érdek szól amellett, hogy a még elégséges szolgáltatás meghatározásra kerüljön. A képviselők törvényjavaslata egyébként lépcsőzetesen, fokozatosan írja elő a bírósági döntés kötelezettségét. A törvényjavaslat szerint a még elégséges szolgáltatás mértékét és feltételeit törvény megállapíthatja, közszolgáltatások esetén ez teljesen magától értetődik, hogy törvény is előírhatja ezt. Amennyiben nincs ilyen törvényi szabályozás, azt mondja a javaslat, hogy egyeztetés során kell megállapodni a még elégséges szolgáltatásról.
Tehát amennyiben a munkavállalók és a munkáltatók nem akarják a bíróság döntését, mert esetleg nem bíznak a bíróság szakértelmében, akkor természetesen meg tudnak állapodni a még elégséges szolgáltatásban. Későbbi módosító indítványokban van erre példa, hogy akár hosszú távú megállapodást is tudnak kötni, mondjuk, egy ágazatban a még elégséges szolgáltatásról. És ha mindez nincsen, tehát sem törvény nem határozta meg, sem pedig a felek nem állapodtak meg a még elégséges szolgáltatásról, akkor valakinek mégiscsak el kell döntenie egy jogállamban a munkaügyi vitát. És a képviselő urak azt javasolják, hogy ezt a munkaügyi bíróság döntse el. Nem értem, hogy hol van a demokrácia sérelme, hol van ebben a munkásellenesség, hol van ebben különösen a jogállam sérelme a bírósági döntésben.
A bíróságok egyébként 5 napos határidővel, mert itt 5 napos határidőről van szó, ennél még sokkal bonyolultabb, és hogy is mondjam csak, a szabadságjogokat még inkább érintő kérdéseket is el szoktak dönteni. Gondoljanak csak arra, hogy a büntetőbíróságoknak az előzetes letartóztatásról való döntésükben ilyen rövid határidő van, vagy gondoljanak például arra, hogy a választási bíráskodás, amely szintén alapvető jogokat érint, az is nagyon rövid határidőben kötelezi a bíróságot döntésre.
(13.10)
Tehát a bíróság egyrészt felkészült, másrészt alkalmas arra, hogy a munkaügyi vitákat, különösen a munkaügyi bíróság felkészült arra, hogy a munkaügyi vitákat eldöntse.
Hogy fog ez történni a gyakorlatban? Úgy fog történni, és ezért nem támogatja az előterjesztő és nem támogatja a kormány sem az 1. pontban megfogalmazott módosító indítványt, hogy a munkaügyi bíróság elfogadhatja valamelyik fél álláspontját az elégséges szolgáltatás tekintetében, vagy a felperes vagy az alperes, illetve bocsánat, nemperes eljárás révén mondjuk úgy, hogy a munkavállaló vagy a munkáltató álláspontját elfogadhatja az elégséges szolgáltatás ügyében, vagy akár egy harmadik álláspontra is helyezkedhet a munkaügyi bíróság. A munkaügyi bíróság szabadon mérlegelheti a felek közötti álláspontokat, és ahogyan a bíróságokról szóló törvények, az eljárási törvények lehetővé teszik, szakértőt is igénybe vehet arra, hogy ezt a kérdést eldöntse. Tehát ha a munkaügyi bíróságnak nem lenne meg a kellő szakértelme, akkor egyébként felkérhetne szakértőt, hogy eldöntse.
Kérem képviselő asszonyt, képviselő urat, hogy a javaslatból ne a sérelmeket vagy a szakszervezetek sérelmeit próbálják visszhangozni, hanem nézzék meg azt, hogy az elégséges szolgáltatás meghatározásához fűződő alkotmányos érdeket (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) hogyan lehet törvényesen garantálni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés