DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim, illetve tisztelt Tévénézők, Rádióhallgatók, és akik most az interneten követik ezt az adást! Tegnap a parlament döntött arról, hogy a nők 40 év munkaviszony után is elmehetnek nyugdíjba, méghozzá teljes jogú öregségi nyugdíjba. Ebbe a 40 év munkaviszonyba természetesen beleszámítanak a gyermekneveléssel töltött idők is, a gyermekneveléssel töltött évek is, tehát figyelembe fogjuk venni a gyesen, gyeden, gyeten eltöltött éveket.

A nemzeti együttműködés kormányának eredeti javaslata a gyermekneveléssel töltött időt nyolc évben tervezte beszámítani, de aztán módosító indítványok érkeztek, és a végszavazást követően ez a beszámítható idő nőtt, öt gyermek után gyermekenként egy évet lehet még pluszban elszámolni, akár 15 évet is.

(9.30)

Ugye, ez egy nagyon jó lehetőség, nagyon-nagyon sokan vártak már arra, hogy a parlament, illetve a Fidesz-KDNP ígéretéhez híven törvényben ismerje el ezt a bizonyos helytállást, és 40 év munka után elmehessenek a nők nyugdíjba, teljes értékű nyugdíjba. Tehát ez nem előrehozott nyugdíj, nem csökkentett értékű nyugdíj, hanem teljes értékű öregségi nyugdíj lesz.

A parlament falain belül és azon kívül is vita folyt arról, hogy miért nem szolgálati idő után adjuk meg ezt a lehetőséget. Először is szeretném azt leszögezni és elmondani, hogy a választási ígéret, illetve a kormányprogram, a miniszterelnök úr programja is arról szólt, hogy a munka becsületét szeretné elismerni, és azoknak a nőknek szeretné megadni ezt a lehetőséget, akik 40 évet töltöttek munkával, természetesen beszámítva ebbe a gyermeknevelést is.

Azért szólt erről az ígéret, mert elképesztő, hogy milyen állapotban van az ország, elképesztő, hogy milyen leromlott, csőd közeli helyzetben vette át a nemzeti együttműködés kormánya az országot. Szocialista képviselőtársaim hiába rázzák a fejüket, sajnos az a helyzet, hogy hihetetlen az állam eladósodottsága, több mint 80 százaléka a GDP-nek - volt ez egyébként kevesebb is az Orbán-kormány idején -, nagyon magas a költségvetés, illetve az államháztartás hiánya. Egész egyszerűen nem volt mozgástér a költségvetésen belül, és ennek ellenére döntött úgy a kormány, illetve immáron a parlament, ezen rossz költségvetési, államháztartási helyzet ellenére, hogy mindenféleképpen megteszi az első lépést, és megadja a nőknek a 40 év munka utáni nyugdíjba menetel lehetőségét.

Itt szeretnék kitérni arra is, hogy milyen csúsztatásokat fogalmaztak meg bizonyos képviselők. A nők 40 év munkaviszony után elmehetnek teljes öregségi nyugdíjra, de amikor a nyugdíjukat megállapítják, akkor természetesen már a szolgálati időt is bele fogják számítani a nyugdíj megállapításába. Tehát elválik egymástól az a bizonyos időpont, amikor nyugdíjba mehet az illető nő, azt az időpontot hoztuk most előbbre, de amikor megállapítják a nyugdíját, akkor természetesen a hatályos jogszabályoknak megfelelően beszámítjuk a szolgálati időt, a teljes szolgálati időt. Tehát ezek az évek, az egyetemen, főiskolán, szakiskolában eltöltött évek nem vesznek el, a nyugdíj-megállapításnál figyelembe fogjuk ezeket venni, illetve a nyugdíjbiztosító, amely megállapítja ezeknek a hölgyeknek a nyugdíját.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezzel a módosító indítvánnyal, illetve ezzel a módosítással, amit tegnap a parlament elfogadott, nagyon sokan járnak jól, és ezt nézzék, hangsúlyozom, hogy az ország gazdasági helyzetéhez képest meg tudtuk ezt lépni, és sokan járnak jól. A demográfiai adatok szerint 2011-ben 24 ezer nő élhet ezzel a kedvezménnyel, és főleg azon a generáción segít, amelyik legkorábban 2014-ben, és akkor is csak csökkentett összegű, előrehozott nyugdíjra lehetne jogosult. Ezzel ellentétben ők teljes összegű öregségi nyugdíjra lesznek jogosultak, az ő esetükben egyébként ez 8,6 százalékos többletet fog jelenteni majd a nyugdíjukon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a törvény, amit a parlament elfogadott, elismeri a nőknek az élet minden területén való helytállását.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu