GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Mint ahogy jeleztem, én tartalmi kérdésekről szólnék, és azért nem szálltam be az előző kétpercesekbe.
Szóval, amiben egyetértünk Répássy vagy Varga Mihály képviselő urakkal is, hogy szabályozás kell. Önök is azt mondják, hogy húsz éve kell, húsz éve tudjuk. Abban is egyetértünk, hogy az elszenvedett kár az emberek oldalán nagy, és feszültséget kelt, sőt én még messzebb megyek: meg is osztja a társadalmat. Mert egy idő után azok, akik elszenvedik a sztrájkot, kezdik utálni az egész jogintézményt, meg azokat, akik ebben részt vesznek. Itt csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért, államtitkár urak, amikor az önök érdekeivel egybeesett a sztrájk, akkor nem voltak ilyen problémáik.
Visszatérve a bírósági kérdésre. Nekünk nem az a bajunk, és nem az a gondunk, ezt én visszautasítom, hogy a bíróságnak nincs szakértelme. És amit Varga Mihály mondott - a képviselő urak két irányba próbáltak mozogni.
Én most már csak a 3. módosító indítványról beszélnék, és azt hiszem, ebből kiviláglik az, hogy mi egy pillanatig nem gondoltuk azt, hogy a bíróság nem alkalmas arra, hogy döntést hozzon. De, tisztelt képviselőtársaim, annak kapcsán, hogy "szükség esetén", azt javasolják a képviselőtársaim, hogy ezt a két szót töröljük ki, hogy a bíróság a felek meghallgatása után határoz. Azt szeretném kérdezni, és itt kérdezhetem Répássy államtitkár urat, ki dönti el, hogy mikor van a "szükség szerint". Mert szerintem, ha törvényileg szabályozzuk, akkor ez is érdekes. Vagy hogy hova lehet menni kontrollra, hogy nem hallgatták meg, csak döntöttek? És elvileg ez a másodfokban is benne van. Tehát a felek meghallgatása nélkül el lehet küldeni őket bármilyen megoldással, akkor, amikor - és most csak az önök példáit hozom elő - a MÁV-ról vagy a BKV-ról, vagy mondjuk, egy energiaszolgáltatásról van szó. Szóval ahhoz biztos, hogy szakértő kell, hogy valaki meg tudja mondani, hogy milyen menetrend kell, mi az a minimum, ami ahhoz kell, hogy az ország még működni tudjon, hogy az emberek még eljussanak a munkahelyükre, vagy urambocsá! egy ilyen téli időszakban ne fagyjanak meg, ezért megfelelő energiaellátást biztosítani kell.
Tehát azt gondolom, hogy itt azoknak, akik kezdeményezik, azoknak, akik a megegyezésben érdekeltek - a munkáltató és a munkavállaló -, az ő meghallgatásukat szeretnénk ebben a 3-as indítványban kérni és kezdeményezni, és ez nem mond ellent az elsőnek sem. Itt térek vissza ahhoz, amikor azt mondtam, hogy egyetértünk abban, hogy szabályozás kell. És abban is egyetértünk, hogy célszerű lenne, ha ezt törvényben lehetne megalkotni.
És itt mondom el, amiért én bíráltam Kontur Pált, mert azt gondolom, hogy valaki elbakizta azt a szöveget, amit ön az este mondott. Ön is kimondta, hogy többéves előkészítéssel lehetne itt törvényt alkotni. (Kontur Pál a fejét rázza.) És amit kifogásoltam az éjszaka, és most is kifogásolok, hogy ezt az előkészítő munkát akarják megspórolni, tehát itt valaki, valahogy, azt hiszem, bakit követett el.
(13.40)
Azt visszautasítom, hogy zavaros, mert nem zavaros ez. Szeretnénk tiszta, átlátható folyamatot, csak azt akarjuk, hogy mindenki érezze, a felek is érezzék, hogy itt egy korrekt eljárási szabály született.
Befejezésül azt szeretném mondani Kontur képviselő úrnak, hogy az ön gondolataiból egyszerűen süt a gyűlölet. Tisztelt képviselő úr, a rendszerváltás előtt elszenvedett dolgaiért sem én, sem más nem tudunk kárpótlást adni, de ezt ne tessék rajtunk számon kérni. Én semmi mást nem kértem öntől - s most ezt megismétlem -, csak azt, hogy a 2009. decemberi nettót és a 2010. januári nettót tessék összehasonlítani, abban meg fogja látni, hogy az adó mennyit csökkent 2009-ről 2010-re. De megengedek magamnak egy nagyobbat, mert itt van Varga Mihály, aki, hiszem, hogy ebben megerősít: a mostani statisztikák szerint már látszik, hogy 2010-ben 8,5 százalékos reálnövekedés van. Akkor ezt nem tudom, hogy mivel tetszik magyarázni, képviselő úr.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés