NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 14-e a hűség napja, azonban, ha csak ennyit mondok, legtöbben a februári Bálint napra, a szerelemre gondolnak. Most viszont a december 14-ei hűség napjáról szeretnék beszélni. Hiszen a trianoni megemlékezések állami szintre emelése után újabb missziókat vállal a Jobbik, például kedvencem, a dicsőséges Rongyos Gárda méltó elismerésének tananyagokban való megjelentetésének elérését. Október 4-én szintén napirend után a Lajtabánság kikiáltásának évfordulójára emlékeztettem; a kormány sajnos nem reagált. Pedig előtte titkáraik érdeklődésére mondtam néhány kulcsszót, hogy mi is ez a Lajtabánság, ajánlottam éppen a korábbi Orbán-kormány által a soproni népszavazás emlékére hozott rendelet ismertetését válaszként. Információim szerint a tájékozatlanság olyan fokú volt, hogy felszólalásom előzetes címében a Rongyos Gárdát olvasván valami szegény rászoruló közösségre gondolva még a szociális ügyekért felelős államtitkárságra is továbbították, hátha ők illetékesek, és tudnak reagálni.

Mindezek után nem csoda, hogy a hűség napja gyakorlatilag sajnos nem volt téma idén Magyarországon, csak a barrikad.hu hírportálon jelent meg egy cikk erről december 14-én. Hadd idézzem a soproni népszavazás emlékének törvénybe iktatásáról szóló, ma is hatályos 1922. évi XXIX. törvényt. "A soproni népszavazási terület lakossága, amidőn válságos időkben az állami hovátartozás iránti hajlandóság próbára tétetett, a megtartatott népszavazáson nyelvi és faji különbség nélkül az ezeréves magyar államhoz való tántoríthatatlan hűségről tett bizonyságot."

Az 1922-es emléktörvény egy szóval sem említi a Rongyos Gárdát, holott érdemeiket még maga gróf Bethlen István is így méltatta: "Az ő hazafiságuk, önfeláldozásuk és kitartásuk tette lehetővé azt, hogy a magyar kormány ezt a helyzetet felhasználhatta arra, hogy a kérdésnek Magyarországra nézve előnyös rendezését diplomáciai úton kézbe vehesse."

A hűség napjáról szóló 2001. december 14-ei kormányrendelet is csak a "Nyugat-Magyarország öntudatos polgárai" kifejezést említi. Amúgy viszont méltó szövegezésű, magam sem tudnám szebben kifejezni, ezért idézem. "Az I. világháborút lezáró, a nemzetek önrendelkezési jogát mellőző trianoni békediktátum a történelmi Magyarországot minden oldalról megcsonkította, s több millió magyart kisebbségi sorsra ítélt. Nyugat-Magyarország öntudatos polgárai azonban a nagyhatalmak ellenében is kiharcolták, hogy maguk dönthessenek sorsukról. 1921. december 14. és 16. között Sopron a szomszédságában fekvő Ágfalva, Balf, Bánfalva, Fertőboz, Fertőrákos, Harka, Kópháza és Nagycenk községekkel együtt népszavazáson döntött hovatartozásáról. A magyar hazát választották. A város neve az eltelt évtizedek során összeforrott a hűséggel. A magyarok számára Sopron és a hűség egyet jelentenek." Eddig a kormányrendelet.

És még idézem annak 2. §-át, amely sajnos nem érvényesül, ezért is kértem szót ma. "A kormány felhívja az állami szerveket, az önkormányzatokat, az egyházakat, az iskolákat, valamint a civil szervezeteket, hogy ezentúl a hűség napján országszerte méltó módon emlékezzenek meg Sopron népének helytállásáról."

A népszavazást nagymértékben megalapozta a nyugat-magyarországi felkelést kirobbantó, dicsőséges győzelmeket arató Rongyos Gárda fegyveres fellépése a betörő osztrákok ellen. A gárdisták talán legfőbb vezetője Héjjas Iván volt. Élete, a rongyosok kalandjai megérdemelnének egy izgalmas akciófilmet. Most, halálának 60. évfordulóján emlékezzünk itt arra is, 1927 és 1931 között a kunszentmiklósi választókerület országgyűlési képviselője volt. 1938-39-ben a kárpátaljai gerillaakciókkal újra megjelenő Rongyos Gárda egyik vezetőjeként és osztagparancsnokaként szolgálta a hazát. Héjjas Iván 1944 végén elmenekült a szovjetek elől, Spanyolországban telepedett le. Magyarországon távollétében kötél általi halálra ítélték, de mivel nem tért haza, a koncepciós ítéletet szerencsére nem tudták végrehajtani.

Kérem, a magyar állam, konkrétan a honvédelmi miniszter tegyen lépéseket a spanyolországi emigrációban 60 éve elhunyt Héjjas Iván sírhelyének felkutatása, hamvainak hazaszállítása és méltó újratemetése érdekében. Jövő ősszel lesz a Rongyos Gárda dicsőséges küzdelmeinek 90. évfordulója, emlékezzünk országszerte és államilag is méltó módon.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu