NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Csak Nyikos Lászlónak kívántam átadni a szót, hogy rögtön folytathassa, azért vontam egy pillanatra vissza, de nyilván majd utánam folytatni fogja.
Én röviden csak arról szeretnék beszélni, a saját módosító javaslatuk inkább szimbolikus, hiszen ez után a valóban indokolt megszüntetés után, hogy évenként most már ne kelljen ellenőriznie az ÁSZ-nak tízmilliókért, ahogy azt képviselőtársam is elmondta, ezek után ez inkább csak szimbolikus, de mégis fontosnak tartom, hogy amennyiben viszont készít az Állami Számvevőszék ilyet, hiszen ez nem lesz ezután tiltott, csak nem lesz minden évben kötelező, akkor azért indokoltnak érezzük, hogy ez az Országgyűlés elé kerüljön. Engem legalábbis megnyugtatna, hogyha ezt, mondjuk, a Nyikos László vezette bizottság is áttekintené akkor, amikor a kulturális bizottság elé kerülve ilyen szempontból, számvevőszéki szempontból szakmailag igazándiból nem tudjuk ellenőrizni, hiszen mi nyilván kultúrpolitikailag, illetve médiapolitikailag elemezzük az MTI jelentését.
Illetve hadd emlékeztessek arra, hogy az MTI 2009-es jelentését még mindig nem tűzte napirendre az Országgyűlés, tehát ez még egy adalék ahhoz, hogy valóban indokolt volt a médiatörvényben most eltörölnünk ezt a kötelező évenkénti ÁSZ-ellenőrzést. Azonban azt sem tartom jónak, hogy az Országgyűlés működésében ilyen hiányosságok vannak, hogy úgy térünk át már a 2011. évbe, hogy még mindig kilátásban sincs, hogy még a 2009. évet mikor fogjuk elemezni. Tehát milyen kontrollt gyakorol az Országgyűlés az MTI felett - elvileg törvényes felügyeletet gyakorol -, hogyha valójában nem tudjuk ezt időben tárgyalni? És hiába vannak, voltak kismértékben anomáliák azért az MTI működésében is, hogyha az ezzel kapcsolatos kritikáinkat nem tudjuk megfogalmazni. Erre vonatkozik tehát a javaslatunk, hogy amennyiben mégis lesz ÁSZ-ellenőrzés, akkor az igenis kerüljön az Országgyűlés asztalára.
És a főbb kritikám annak szól, hogy így működik az Országgyűlés, hogy most is már megint egy időben volt a plenáris üléssel - ezért kellett több mint egy órás szünetet elrendelni - a sajtóbizottság ülése, és nem készült el ennek a jelenlegi plenáris napirendi pontnak a bizottsági ajánlásával. Nagyon fájó, hogy hajnali 4-ig tart egy ülés, utána úgy rendelik be 9-re a képviselőket, hogy nem sokkal utána el is rendelnek egy több mint egyórás szünetet. Én azt gondolom, ezek olyan anomáliák az Országgyűlés működésében, amik akadályozzák itt a tisztességes munkavégzést.
A másik, ami a bizottsági ülésen felmerült ennek a határozati javaslatnak a módosításával kapcsolatban: itt egymondatos módosításról van szó, de már most felmerült az előterjesztő által is - majd ezt gyakorlatilag az MTI képviselője, jogtanácsosa is megerősítette -, hogy bizony ezt februárban ismét módosítani kell.
(12.20)
Nagyon fontos, sürgős ügyek - elég csak említeni a Biszku-féle nyugdíjak ügyét, ami már csak az életkorukból adódóan is sürgős lenne - nem kerülhetnek napirendre, illetve ez volt az első, ami napirendre kerülhetett ellenzéki törvényjavaslatként, de még az általános vitát sem lehetett lezárni. Mert mivel kell itt foglalkozni? Olyan egymondatos módosításokkal, amiket februárban kezdhetünk elölről. Ismét tárgyalnia kell a bizottságnak egyszer, kétszer vagy tán háromszor is, ismét az Országgyűlés elé kerül, általános vita, részletes vita, részletes vitára bocsátás, napirendrevétel, végszavazás, a módosítókról való szavazás; tehát megannyi procedúra, és mindezt egy mondatért, amelynek során persze a módosító javaslatainkat lesöprik. A részletes vitában rendszerint - most is - arról vitatkozunk és amellett próbálunk érvelni, amit bizottsági szinten már eldöntöttek, vagy talán máshol, valahol az orwelli-kubatovi boszorkánykonyhák mélyén eldöntötték, hogy ezt nem támogatják, most mégis amellett próbálunk érvelni, hogy ezek miért fontosak. Miközben látható, hogy egyrészt fontosabb ügyekre sincs idő, másrészt ez a bizonyos MTI-beszámoló sem kerülhet időben az asztalunkra. Tehát arról beszélünk, hogy milyen legyen az MTI beszámolója, miközben az MTI beszámolója nincs itt az asztalunkon, és nem beszélhetünk róla egy év elteltével sem. Hogyan fogunk tudni így bármilyen hatást gyakorolni az MTI működésére?
Nagyon a bögyömben van, hogy néhány főbb kritikámat elmondjam, de most még igyekszem türtőztetni magam. Bízom benne, hogy az MTI 2009-es beszámolója mihamarabb az Országgyűlés napirendjére kerülhet.
Köszönöm a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés