VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Én az első három módosítóhoz kívánok hozzászólni, és ennek kapcsán szeretném elmondani Göndör úrnak, hogy semmiféle új érvet Göndör Istvántól eddig ebben a vitában nem hallottunk, ugyanazokat a köröket rója a képviselő úr, mint korábban.

Két kérdésre szeretném megint csak fölhívni az ön figyelmét. Az egyik, hogy kinek is a sérelme ez a törvényjavaslat, ez a parlamenti kezdeményezés. Ön arról beszél, hogy itt valamit korlátozni akarunk, holott nem korlátozni akarunk, szabályozni akarunk, képviselő úr, óriási különbség van a kettő között. Ugyanis amikor a vasúti közlekedésben, de akár a helyi tömegközlekedésben - BKV-nál vagy Volánnál - ilyen jellegű események történnek, akkor meggyőződésem, hogy sokkal nagyobb annak a fogyasztói, állampolgári körnek a sérelme, aki elszenvedi annak a kárait, annak a sztrájknak a kárait, mint az a kár egyébként, ami most ezzel a szabályozással érheti esetleg az érdekképviseleteket. Tehát én azt gondolom, hogy itt az emberek oldaláról kell megközelíteni a kérdést, és igen, arra van szükség, hogy ebben a kérdésben szabályozott viszonyok alakuljanak ki.

A másik megjegyzésem, hogy ön megint arra hivatkozik, hogy ez váratlanul, derült égből villámcsapásként került ide a parlament elé. Képviselő Úr! Ön is nagyon jól tudja, hogy az elmúlt években ezt a vitát nagyon sokszor lefolytattuk egy-egy adott eseménynél, egy-egy adott sztrájknál. Semmiféle új érv sem tegnap éjszaka, sem ma nem került elő ebben a vitában. Ez még inkább csak azt húzza alá, hogy igen, itt szabályozott formát kell adni a dolgoknak, mert úgy tűnik, hogy az érvek elfogytak, a kifogások maradtak csak, kifogások nem az emberek érdeke mellett, hanem úgy tűnik, hogy egyre inkább a szakszervezetek vezetőinek az érdekei mellett.

Köszönöm a szót, elnök úr.

Forrás: parlament.hu