DR. ÁNGYÁN JÓZSEF vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Biztosíthatom, hogy mindkét típusú kár fölszámolásában a legnagyobb örömmel veszek részt. (Derültség a kormánypártok soraiban.)

De ha visszatérünk a természeti lehetőségeinkhez, egy úgynevezett ártéri tájgazdálkodás, amire képviselő úr is utalt, egy többes haszonvétel a folyóvölgyben nemcsak azt jelenti, hogy együttműködünk a folyóval, és amikor nagy víz van, kivezetjük, amikor kis víz van, visszaengedjük a folyóba, ezzel a halbőséget növeljük például a folyóban, hanem azt is jelenti, hogy olyan víztartalékokra teszünk szert, amelyeket az ugyanazon a területen jelentkező aszályos időszakban föl tudunk öntözésre használni. Tehát egy, a természettel együttműködő, logikus rendszerről van szó.

Évszázadok során kialakult, az Alföld használatának egy alapvető módszere volt, ehhez a rendszerhez fogunk visszatérni a folyóvölgyekben, és kérem is, hogy ennek a strukturális átalakításnak a végrehajtásában működjünk együtt. Másfél millió ember életéről van szó, nemcsak egyszerűen a természetről, hanem a Tisza-völgy népéről van szó, akiken ezzel a módszerrel, azt hiszem, hosszú távon sokat tudunk segíteni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu