DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A polgári törvénykönyv rendelkezései értelmében a biztosítási ajánlatot a biztosított teszi, azaz a gyakorlatban a biztosított választja ki, hogy mely biztosító mely termékére kíván szerződni.
A biztosítottat a szerződéskötéskor és azt követően közlési, tájékoztatási, változásbejelentési kötelezettség terheli. A kötelezettség megsértése adott esetben oda vezethet, hogy a biztosító mentesül a fizetés alól, kivéve, ha bebizonyosodik, hogy a körülményt biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében. Továbbá a biztosító nem téríti meg azokat a károkat, amelyek az épület avultságával, karbantartásának elmulasztásával vagy az építési szabályok be nem tartásával okozati összefüggésben következhetnek be.
Nem ismerem sajnos pontosan a tisztelt képviselő úr által említett konkrét eseteket, de feltételezhető, hogy a sajnálatos példák ebbe a kategóriába tartozhattak. Ugyanakkor vitathatatlan tény, hogy a biztosító és annak ügyfele között információs szakadék áll. Ezért mind az Európai Unió fogyasztóvédelmi és biztosítási irányelvei, mind a hazai szabályozás vonatkozó rendelkezései szigorúan meghatározzák a biztosító és a biztosításközvetítő tájékoztatási kötelezettségének tartalmát annak érdekében, hogy a biztosítottat ne érhesse hátrány. E szabályok szerint a biztosítónak és a biztosításközvetítőnek a biztosítási szerződés megkötése előtt bizonyítható és azonosítható módon, közérthető, egyértelmű, részletes írásbeli tájékoztatást kell adni a szerződést kötni kívánó ügyfeleknek a biztosítási szerződés jellemzőiről. Az írásos tájékoztatásnak tartalmaznia kell egyebek mellett a biztosító mentesülésének feltételeit is. A tájékoztatási követelmények betartása és be nem tartásának szankcionálása a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének hatáskörébe tartozik.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a kormányzó pártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés