DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A nemzeti energiastratégia nagyon fontos dolog. Gondolom, ebben mind a ketten egyetértünk, még akkor is, ha a lehetséges tartalmával, céljával, megvalósításának módozataival szakmailag nem mindig egyezik a véleményünk.
Hogy mennyire jelentős a kérdés, azt bizonyítja az, hogy a kormány 2011. február 2-i ülésén megtárgyalta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azon előterjesztését, amely bemutatta a nemzeti energiastratégiát 2030-ig, sőt éppen a dolog jellegénél fogva annak 2050-ig szóló teljes kitekintési programját.
A kormány számára készült anyagban lefektetett időrendnek megfelelően a hosszú távra szóló nemzeti energiastratégiát felvázoló dokumentum szakmai, társadalmi, közigazgatási egyeztetése májusban zárul majd le. A stratégiáról ezt követően jelentőségéhez igazodóan az Országgyűlés fog dönteni. Kérem, hogy ebben a döntésben önök is cselekvő módon vegyenek részt, és a közösen kialakított programot fogadják el.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés