DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évben kormányunk 3,5 milliárd forint támogatást utalt ki a zöldberuházási rendszerben a panelprogramra pályázóknak, amely 10 252 darab panellakás energiafogyasztásának és rezsiköltségének csökkentéséhez járult hozzá. Az ökoprogram keretében további 680 millió forint került kiutalásra a kormányváltás óta, ez 13 212 darab távfűtött lakás fűtésszabályozását és fűtésmérését tette lehetővé. Ezekkel az adatokkal együtt felhívom képviselőtársaim figyelmét arra, hogy az MSZP-kormány idején a zöldberuházási rendszer panelalprogramjára benyújtott pályázatok támogatási igénye a támogatási keret előzetes rögzítése híján és a pályázat késői lezárása miatt ijesztő méretekben, több milliárd forint értékben meghaladta a rendelkezésre álló forrásokat. Magyarán: több száz pályázó lakóközösséget hagyott egy fedezet nélküli támogatásra pályázni, majd a cserbenhagyott családok ügyének rendezését az új kormányra testálták.
Az önök kormánya által kidolgozott, a lakosságnak szóló programok elavultak, alapvetően a korábbi pályázatok szolgai másolatai, átgondolatlan kiírások voltak. Ez a rendszer a kvótavevők által megkövetelt addicionalitás feltételeinek sem felelt meg, rombolta a magyar zöldprogram megbízhatóságát a kvótapiacon, valamint a pályázó családok ezreit csalogatta támogatási forrás nélküli bizonytalanságba, felelőtlenül terhelve őket pályázatuk elkészítésének és kivitelezésének költségeivel, mindezt ráadásul sikeres kivitelezés esetében is alacsony hatékonyságú beruházások mellett. Becsapták őket, de a kvótavásárlókat is, akiknek pénzéből biztosították a pénzügyi forrást ámokfutásukhoz, hiszen a kis megtakarítást nyújtó beruházásokkal eladhatatlan terméket állítottak elő a szén-dioxid-kvóta értékesítéséhez. Ezek után próbálják felelősségre vonni az önök által létrehozott rendszer újjáépítőit.
A jelenlegi kormánynak nem áll szándékában ugyanezeket a hibákat újból elkövetni. Rendezzük az előző kormány által cserbenhagyott pályázók ügyét, s lefektetjük egy új, megbízható, korszerű pályázati rendszer alapjait, amely a potenciális kvótavevők számára meggyőzőbb, hitelesebb, átláthatóbb rendszert és attraktív beruházási koncepciókat, pályázatokat jelent.
Az Új Széchenyi-terv zöldgazdaság-fejlesztési programja keretében olyan, a lakosság számára elérhető pályázatokat tervezünk indítani, amelyek egyaránt támogatják a panel- és a hagyományos építésű lakóépületek energiahatékonysági felújítását, valamint új, energiatakarékos lakóépületek építését. A panelépületek lakói számára a támogatások ugyanúgy fontosak, mint ahogyan az épületenergetikai szektor egészének kiegyensúlyozott támogatása is. A hagyományos és panelépületekben élő lakosok számára tervezett programjainkra a szén-dioxid-kvóták értékesítéséből származó bevételekből kívánunk forrást biztosítani.
Kérem képviselőtársaimat, s amennyiben önök nem fogadják el, a Házat válaszom elfogadására. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés