DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem fogom kimeríteni a rendelkezésemre álló időt, de miután a 16 ajánlási pontból 13 az én módosító javaslatom, ezért úgy gondolom, hogy a plenáris ülésen is illik elmondani legalább a legfontosabb dolgokat.
A 4., 7., 10., 11. és 13. pontokhoz szeretnék részletesen hozzászólni, de először szeretném leszögezni államtitkár úr jelenlétében is, hogy a kezdeti nehézségek és bukdácsolások után a rendszerépítés részeként a Belügyminisztériumra ráerőszakolt törvényjavaslatokon kívül illik megjegyezni itt a plenáris ülésen is, hogy a Belügyminisztérium azon nagyon kevés, ritka, talán egyedüli tárcák közé tartozik, amelyek a jogalkotást komolyan veszik, és a parlamenti bizottsági ülésen meg a parlamenti vitákban elhangzott észérvekre gyakran nyitottak és befogadók. Ezt mi sem mutatja jobban, mint hogy a tizenhárom módosító javaslatomból hatot a kormány és a bizottsági többség is támogatott. Ezen belül öt érdemi módosítást is tartalmaz, amelyek közül a kormány hármat támogatott, a többiek pedig általában szövegpontosítások.
Azoknak, amelyeket támogatott a kormány, csak a témakörét említem meg, ezekkel nem húznám az időt. Az egyik a NEBEK felügyeleti jogkörét pontosítja, a 4. ajánlási pontban. A 7. ajánlási pontban az állampolgárok jogát biztosítja abban a tekintetben, hogy mint adatalany, akiről adatokat lehet e törvény szerint nemzetközi kapcsolatok alapján nyilvántartani és lekérni, a rá vonatkozó adatok megismerési szabályait pontosítja. A 11. ajánlási pontban a hivatásos állomány tagjainak és a vagyonőröknek az összeférhetetlenségi szabályait pontosítottuk azért, mert van egy nagyon szenzitív része ennek a munkának, amely a nemzetbiztonsági szakszolgálatok, titkosszolgálatok munkatársainak az ilyen típusú technikai tevékenységét jelenti. Itt az összeférhetetlenséget pontosítottuk, és ezt is támogatta a kormány.
Két olyan pont van, amit nem támogatott a kormány, ebből az egyiket talán még értem is, ettől függetlenül szeretném elmondani a módosítás érdemi tartalmát. Ennek a lényege az a 10. ajánlási pontban, hogy a törvényjavaslatban az egész pirotechnikai részt elhagyni javasoljuk. Ez azért van, mert a pirotechnikai tevékenységre vonatkozó szabályozás ebbe a törvényjavaslatba is bekerül, mégpedig a fegyvertörvény részébe. A módosító javaslat is olyan mélységű és olyan részletes - bár lehetne még jobb is -, ami egymagában is indokolná azt, hogy ezt egy külön törvényben rendezzük. Azt hiszem, az teljesen egyértelmű, hogy a társadalmi hatásait tekintve - nem akarok itt életszerű példákat mondani a szilveszteri történésekről vagy egyéb más balesetekről, katasztrófákról - indokolná azt, hogy ezt külön törvényben rendezzük. A kormány ezt jelenleg nem támogatja. Tudom, hogy jogharmonizációs késésben vagyunk, de ennyi erővel már behozhattak volna egy külön pirotechnikai törvényt is.
Egy olyan ajánlási pont van, amire továbbra is szeretném felhívni a kormánypártok és a kormány figyelmét, és kérem őket, hogy még a kapcsolódó módosító indítványok tekintetében próbáljunk meg dűlőre jutni, ez pedig kifejezetten a személy- és vagyonvédelmi törvénymódosítási részre vonatkozik. Eddig az volt a szabály, hogy amennyiben a vállalkozások vagy egyéni vállalkozók megsértették a törvény rendelkezéseit, akkor a rendőrségnek nagyon tág mérlegelési jogköre volt, tudniillik nullától két évig terjedő időszakra függeszthette fel a tevékenységét, akár a cégnek, akár az egyéni vállalkozónak felfüggeszthette minden jogosultságát. Azt mi is támogatandó célnak tartjuk, hogy ez túl tág hatáskör a rendőrségnek, ami akár visszaélésekre is okot adhat, és jogbizonytalanságot okozhat, hiszen nem kiszámítható.
(0.10)
A javaslat szerint ez 6 hónapra csökkenne, viszont a mérlegelési jogkört teljesen kizárja. Ha a mérlegelési jogkört teljesen kizárjuk, akkor viszont a törvény feltételeiben kell fokozatosságot érvényesíteni, ezt a törvényjavaslat elfelejti, kihagyja. Szeretném mondani, hogy a következő helyzet fog előállni: az a magánvállalkozó személyi biztonsági őr vagy vagyonvédelmi kolléga, és most még csak nem is cégről beszélek, aki otthon felejti az igazolványát, és ezen ellenőrzés során rajtakapják, ezen ellenőrzés során kiderül, neki a rendőrség mérlegelés nélkül 6 hónapra el kell vegye a működési engedélyét. Ezzel komplett egzisztenciákat, embereket tehetünk tönkre. Még egyszer mondom, egyszerűen ennyi elég, hogy otthon hagyja a személyi igazolványát.
A javaslat, amit benyújtottunk, semmi másról nem szól, hogy azon tényállások között, szabályok között, amelyek a feltételei ennek a felfüggesztésnek, tegyünk különbséget. Próbáljunk meg egy fokozatosságot fölállítani, hogy nyilván vannak olyan szabályok ezen belül, amelyek az állampolgárokat közvetlenül érintik, amiket nagyon komolyan kell venni, de például egy ilyen igazolvány ottléte vagy nem ottléte, vagy mondjuk egy túlóraszabály megsértése, államtitkár úr, egy cég esetében, ha egyetlenegy túlóraszabályt megsért a cég, mondjuk, komplett vagyonvédelmi cégek működését kell a törvény alapján 6 hónapra felfüggeszteni. Nem akarok konkrét példákat mondani, hogy milyen vagyonvédelmi cégek működnek az országban pró és kontra, nagyon cifrának látnám, és furcsának találnám, ha bármelyik, több száz vagy több ezer főt foglalkoztató céget egy túlóraszabály megsértése miatt 6 hónapra föl lehetne függeszteni, ezzel tönkretenni, és több száz vagy több ezer ember munkahelyét megszüntetni.
Ezt az egy módosító javaslatomat kérem, ha lehet, próbálják meg megfontolni, egyébként pedig a törvényjavaslatot így, ilyen formában a pártunk továbbra is támogatni tudja.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés