DR. NYIKOS LÁSZLÓ, a számvevőszéki és költségvetési bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Babák képviselőtársam korrekt módon ismertette a vitában elhangzott többségi álláspont lényegét. Valóban ezekről a kérdésekről esett szó, amiket ő itt interpretált. A függetlenség mellett a jelölés mikéntje és a meghallgatási lehetőségek, ezen keresztül a parlament ellenőrző szerepének érvényesítése volt élénk vita tárgya, házszabályszerű-e az, ami a törvényjavaslatban szerepel.
A legélénkebb vita tulajdonképpen arról bontakozott ki, hogy miért a gazdasági és informatikai bizottság lett az a kijelölt állandó bizottság, amely a törvényjavaslat elfogadását követően a jelölést megteszi a parlamentnek. Ez azért volt kérdés, mert az elmúlt 20 esztendőben ez nem így történt. Az illetékes bizottság a törvényben és a Házszabályban is és az élő gyakorlatban is a költségvetési bizottság volt, más-más névvel, természetesen. Volt ennek a mostani számvevőszéki és költségvetési bizottságnak olyan neve is, hogy költségvetési és pénzügyi bizottság. És az természetes volt, hogy ez az az illetékes bizottság, amely a korábbi jegybanktanácsnak a monetáris tanácsnak, a jegybank elnökének, alelnökeinek meghallgatását megtartotta.
Ezt a pálfordulásnak is nevezett javaslatot nem tudta a jelen lévő Cséfalvay államtitkár úr meggyőzően szakmailag megválaszolni. Ő azzal érvelt, hogy a monetáris alrendszer része a gazdaságpolitikának, ami persze igaz, miként az is igaz, hogy a fiskális alrendszer is része a gazdaságpolitikának, egy rendszernek két alrendszeréről van szó. Tehát azt, hogy a tradíciót miért változtatta meg a javaslat, azt nem tudtuk meg a bizottsági vitában.
Végül is több képviselőtársam és jómagam is arra a megállapításra jutottam, hogy a valódi ok aligha lehet más, mint az, hogy a gazdasági és informatikai bizottságnak kormánypárti elnöke van, szemben a költségvetési bizottsággal, amelynek ellenzéki elnöke van, és ez talán nagyobb súllyal esett latba, mint a szakmai szempontok. Miközben elmondtuk az érveléseink során azt is, hogy semmiféle veszély nem fenyegetné a jelölés szempontjából a kormánypárti elképzeléseket, hiszen mind a két bizottságban értelemszerűen kétharmados többsége van a kormánypártoknak. Ezért aztán nem értettük és nem értjük most sem, hogy miért kellett változtatni a húszéves tradíción, és némileg dezavuált helyzetbe hozni a költségvetési bizottságot ezzel a javaslattal.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés