ELNÖK: Megyünk tovább. Megkérem, hogy a Házszabály tanulmányozásával tegye lehetővé azt, hogy az Országgyűlés levezető elnöke a munkát folytathassa, és olyan ügyrendi javaslatokkal ne álljon elő, amik nem a levezető elnök feladatkörébe tartozó kérdéseket vitatnak.

Tisztelt Országgyűlés! Most részletes vitára bocsátás következik. Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára az Európai Rendőrségi Hivatallal, a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenységgel, a lőfegyverrel és a pirotechnikával kapcsolatos törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/1861.számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás. - A kijelzőn megjelenő eredmény: 298 igen, 0 nem, 0 tartózkodás.)

Kimondom a határozatot. (Rozgonyi Ernő jelzésére:) Hogy szavazott, képviselő úr? Igennel? (Rozgonyi Ernő: Igen.) Igen. Akkor kihirdetem a határozatot. (Jelzésekre:) Kérem szépen a képviselő urakat és hölgyeket, hogy kártyájukat helyezzék el. Hogyha benne van, akkor most megkérdezem önöktől, hogy hogyan szavaztak. (Jelzésekre:) Akkor kihirdetem a határozatot: 302 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az Országgyűlés elfogadta a javaslatot.

Indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/1941. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak most! (Szavazás. - A kijelzőn megjelenő eredmény: 298 igen, 0 nem, 0 tartózkodás.)

Kérem a tisztelt kollégákat, hogy töröljék az előző szavazás eredményét. Annyira ügyes nem lehet az Országgyűlés, hogy ugyanazt az eredményt hozta ki, úgyhogy szerintem most fogunk szavazni.

Kérem, most szavazzanak! (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Mondjon le!)

A főtitkár úr jelzi, hogy meg kell várjuk, amíg megnézik a gépek problémáját, hogy ez kártya- vagy szavazógép-probléma. Ha nem haragszanak, addig közös éneklésre sem teszek javaslatot, és házbizottságot sem fogok összehívni, sőt, még egyszer elnézést sem szeretnék kérni a délutáni bekiabálásom miatt. (Rövid szünet.)

(19.40)

Tisztelt Országgyűlés! Azt a jelzést kaptam, hogy ha minden igaz, a technika is azt szeretné, hogy ma még tudjunk szavazni. Majd kiderül, hogy így van-e, vagy sem.

Még egyszer fölteszem a kérdést; indítványozom, hogy az Országgyűlés bocsássa részletes vitára az energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló T/1941. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a javaslatot 298 igen szavazattal, 39 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta.

A részletes vitára ma este kerül sor.

Köszönöm a technikusoknak a segítséget.

Tisztelt Országgyűlés! Tájékoztatom önöket, hogy a tűz védelméről, valamint az épített környezet védelméről szóló törvények módosítását kezdeményező T/2238. számú előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, így az elfogadott napirend értelmében az általános vitára a mai határozathozatalokat követő első napirendi pontként kerül sor.

Soron következik az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről a Koreai Köztársaság közötti keretmegállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat általános vitája és a határozathozatal. Az előterjesztést T/1924. számon megismerhették.

Most az előterjesztői expozé következik. Megadom a szót Németh Zsolt államtitkár úrnak, húszperces felszólalási időkeretben.

Öné a szó, államtitkár úr.

Forrás: parlament.hu