GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 2052/2010. (X. 21.) számú kormányrendelet 9. pontja úgy rendelkezik, hogy a Kármentő Alapból elsősorban az érintett károsultak ingóságait, lakhatási problémáit kell kezelni. A következő pont pedig úgy szól, hogy amennyiben ez a pont már teljesítve van, tehát a fenti célok veszélyeztetése nélkül más célokra is lehet ezt az 1,7 milliárd forintot használni: átmeneti elhelyezés, egészségkárosodás megelőzése, megrongálódott közutak, közterületek helyreállítása és az érintett térség revitalizációja.
Manapság folyamatosan olyan híreket hallunk, hogy a kormány az eredeti kormányrendelettől el kíván térni, nem ilyen alapon akarja a károkat rendezni, hanem kihagyná belőle a károsultakat. Ezzel kapcsolatban nagyon sok jelzés érkezett az adományozóktól. Idő hiányában nem kívánom őket felolvasni, de majd odaadom államtitkár úrnak, hogy olvassa el, telefonszámok is vannak rajta, tehát vissza tudják ellenőrizni. Ennek az a lényege, ha tudták volna, hogy nem az eredeti célra adják ezt a pénzt, hanem térségfejlesztésre, akkor nem adták volna ezt a forrást, hanem megpróbáltak volna közvetlenül segíteni.
Ezt azért hozom fel, mert ez egy tipikusan olyan ügy, hogy kiáll a miniszterelnök és kéri a segítséget, utána meg úgy döntenek, hogy ebből a pénzből mégse ezeket a problémákat rendezik. Ráadásul egy nagyon hosszú folyamat van, és mindenki attól fél, hogy minden újra kezdődik.
Először is azt szeretném megkérdezni, hogy milyen jogszabály-változtatás előzte meg ezt a bejelentést, hiszen az én írásbeli kérdésemre február 3-án még azt írták, hogy ez a jogszabály érvényben van. Ha pedig érvényben van, akkor a Kármentő Alap elsősorban a károsultak helyzetének a javítására kell hogy fordítódjon.
A következő egy percben majd lesz egy másik témám is. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés