MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Ígérem, én is rövid leszek. Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetlen olyan aspektusra szeretném fölhívni a figyelmüket, ami közvetlenül is érint bennünket, a keretmegállapodáson túlmenően is. Ne felejtsük el, hogy a magyar prioritások között szerepel a soros elnökség napirendjén a keleti partnerségi csúcs májusban, és ennek a viszonylatrendszernek egyik meghatározó országa Grúzia. Ez a mostani döntés mindenféleképpen egy olyan konkrét lehetőséget, egy olyan, gazdaságilag, kereskedelmileg és egyéb üzleti szempontból is fontos, konkrét lehetőséget jelent, amelyet joggal várnak el a keleti partnerséghez kapcsolódó tagállamok, mind a hatan, de ezen belül is nagyon fontos, hogy Grúziával ezt sikerül hatályosítani. Hiszen ezen keresztül lehet igazán vonzóvá tenni magát az Európai Uniót, és rendezni azokat a viszonyokat, amelyek az Európai Unió és keleti szomszédai között kívánatosak lennének. Tehát ezért is támogatni fogjuk ezt a kihirdetést.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu