NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Pesti Központi Kerületi Bíróság kérte az Országgyűlés állásfoglalását dr. György István országgyűlési képviselő mentelmi joga felfüggesztése tárgyában, mivel ellene a Vilati Automatizálási és Telekommunikációs Zrt. nevében a vezérigazgató, Juhász Lajos feljelentést tett rágalmazás vétsége miatt. A feljelentés szerint dr. György István 2009. október 22-én megtartott sajtótájékoztatóján becsületsértő kijelentések hangzottak el a feljelentő vonatkozásában.

A mentelmi bizottság ezt az ügyet is február 8-án tárgyalta, és a már előbb említett indokok alapján 6 igen és 2 nem szavazattal azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy dr. György István országgyűlési képviselő mentelmi jogát ebben az adott ügyben ne függessze fel.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu