DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Ha már olyan kedves, és vállalkozott erre a feladatra, akkor legyen szíves és mondja el a fiataloknak azt is, hogy ezzel az egyiptomi üggyel bánjanak óvatosan. Mi azért itt Közép-Európában azt megtanultuk, hogy amikor a katonai kormányzás lép életbe a civil kormányzás helyett, abból nem csak jó dolgok szoktak kisülni. 1981-ben ez történt Lengyelországban. Úgyhogy inkább óvatosságot javasolnék, várjuk ki, mi lesz ennek a vége.

Másodsorban hadd mondjam el önnek fél perc erejéig, hogy megvan annak a bája, amikor ön a Szocialista Párt frakciójának soraiból vagy egyik székéből emlékeztet bennünket a fiatalok fontosságára. Nézze, én úgy éltem le az életemet, hogy amikor 1990-ben megjött a szabadság Magyarországra, addigra önök nyakig eladósították az országot, és térden állt az egész ország, kiszolgáltatott helyzetben. Aztán most, 2010-ben megnyertük a választást, és - pedig egyszer már kivergődtünk ebből a csapdából - most ismét azt kapjuk önöktől örökségbe, hogy nekünk kell a 80 százalékig eladósított Magyarországot kirántanunk a bajból.

Én önöktől ezt tanultam, örökségként meg ezt kaptam. Ezt is vegye figyelembe, amikor elfogadja a válaszomat. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu