BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót. Szeretném elmondani azt, hogy az én személyes tapasztalatom alapján miért van szükség egy ilyen semmisségi törvényre. A saját esetemet mondom el. Igazából abból nem lett ügy a végén, de lehetett volna.

2007. április 30-án sétáltam nyolcadmagammal Gonda László társaságában az Erzsébet híd Buda felé eső jobboldali járdáján, amikor az Erzsébet híd buszsávjában három darab szirénázó rendőrautó fékezett mellettünk, kommandósok ugráltak ki belőlük, és közölték velünk, hogy mi jogellenes demonstrációt hajtunk végre. Mondom, sétáltunk, nem voltak nálunk transzparensek, nem volt nálunk semmi. Ezt követően másodmagammal bevittek a Gyorskocsi utcába, ott, miután mindenemet elvették és rabosítottak, 4 órán keresztül ültem egy zárkában. Közölték, hogy majd kihallgatnak valamikor, és megindul az eljárás velem szemben, majd olyan este fél 11 környékén egy kisrendőr kivezetett ebből a cellából, és közölte, akkor most ők úgy döntöttek, hogy mégis hazamehetek.

Ez az eset nagyon jól mutatja azt, milyen nyomás alatt volt a rendőrség, és pusztán az a tény, hogy láttak egy ismeretlen arcot Gonda László ismert tüntető mellett, elég volt ahhoz, hogy kiszálljon egy egység, és ezeket az embereket, akiket ők még nem ismertek, bevigyék, azonosítsák, utánajárjanak, kicsoda, micsoda, és megvádolják egy jogellenes cselekménnyel, amit egyébként nem követett el. Miután azonosítottak, úgy gondolták, hogy na, akkor nem érdemes ebben továbblépni, kiengedtek. De hogyha én esetleg más megítélés alá esem, akkor járhattam volna ugyanúgy még 2007. április 30-án is, mint azok az emberek, akiket adott esetben ártatlanul megvádoltak.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

(15.50)

Forrás: parlament.hu