DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A közkegyelem témakörében kell szót kérnem, hiszen Schiffer András képviselőtársam bejelentette az LMP részéről ezt az előterjesztést, amellyel alapvetően a Jobbik is egyetért. Ezt a koncepciót képviseltük, és úgy gondoljuk most is egyébként, hogy a legátfogóbb és legcélszerűbb megoldás ez lenne az elmúlt nyolc év jogsértései körében, annak a személyi körnek a rehabilitációja, akiket egyébként vagy elítéltek, vagy el sem ítéltek, de olyan eseményekkel összefüggésben követtek el akkor formáljogi értelemben jogellenes cselekményeket, amelyek egyébként az ügy összes körülményeire tekintettel menthetőek, tehát joggal tartanak számot arra, hogy a törvényalkotás mentesítse őket a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól.
Miután ez a semmisségi törvényjavaslat előterjesztésre került, ahogy elmondtam, mi azt az álláspontot képviseljük, hogy amely személyi kör ebbe a törvényjavaslatba belefér, és ez a 2006. őszi törvénysértő elítélések érintetti köre, illetve a mi javaslatunk szerint a 2002 és 2010 közötti alapvető joggyakorlással kapcsolatos elítéltek köre ugyanilyen jogcímen, tehát rendőri jelentések, rendőri vallomások, illetve saját beismerő vallomás körében, ők ebbe a körbe tartozzanak bele. Ez a biztos. Akik ebbe a körbe nem tartoznak bele viszont, és mégis az ő esetükben ugyanúgy ki kell fejezni azt, hogy ők egy olyan rendszerrel szemben fejtették ki ellenállásukat az elmúlt nyolc év jogállami mederből kilépő rendszerével szemben, amely miatt joggal és méltán tartanak számot arra, hogy velük szemben a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesítés szülessen; vagy pedig egyáltalán az mondassék ki, hogy akik mondjuk, egy tüntetéssel összekapcsolódóan vagy egy tiltakozó rendezvénnyel kapcsolatban valamifajta, akkor formális jogellenes cselekményt műveltek, ők mentesíttessenek a jogkövetkezmények alól, sőt mi több, igenis ismerjék el érdemeiket. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mint ahogy azoknak a bíróknak az érdemét is el kell ismerni a jogvédőknek, akik ebben a nagyon nehéz folyamatban mégis ki tudtak állni az igazság mellett.
Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(16.40)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés