DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Én is erre szeretnék reagálni, amit Révész Máriusz képviselőtársam nem hagyott szó nélkül, Ipkovich képviselő úr szavaira. Tehát tegyük még egyszer tisztába a dolgot!
2006 őszén a rendőri állományba tartozó emberek egy jelentős köre igenis bűncselekményeket követett el. Tehát olyan módon leplezte ezt a cselekményét utána a jelentéseivel és a vallomásaival, összezárták soraikat, és ezzel lényegében egyrészt az általuk levadászott ember bűnösségét próbálták bizonyítani, ezzel egyébként hamis vádat is elkövetve, illetve jogellenes fogva tartást is megvalósítva, másrészt pedig saját bűnösségüket próbálták leplezni. Tehát ez egy olyan gordiuszi csomó, amit egyszerűen most már nem lehet sem rendes, sem rendkívüli jogorvoslati eljárással feloldani. Egyetlenegy lehetőség van, hogy ebben a személyi körben, amelyre most a javaslat irányul, a semmissé nyilvánítás lehet a legmegfelelőbb eszköz, és arra a személyi körre, amelyet a mi javaslatunk irányoz elő, tehát a 2002-2010 közötti időszakban pedig igenis, álláspontunk szerint a közkegyelem lenne az a megfelelő eszköz, amellyel azokat lehetne mentesíteni, akik adott esetben jogellenes magatartást követtek el, de mégis alapvető szabadságjogaik gyakorlása körében a nemzeti ellenállás útját járták. Éppen ezért az Országgyűlésnek ezt ki kell fejeznie, el kell ismernie, mert igenis, cezúrát kell húzni az önkény időszaka és a jogállamiság helyreállítására irányuló új időszak között. Bár ez még nem történt meg teljesen, de pontosan ez lenne az a törvényjavaslat és a közkegyelmi javaslattal együtt, abban a formában, ahogy javasoljuk, ez lenne a megfelelő eszköz erre.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés