DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Bocsánat, csak nem mondtam el az érvelés másik részét, mert nem volt időm elmondani, hogy Balsai István képviselő úr javaslata azt teszi, hogy bizonyos bizonyítékokat - egészen konkrétan a rendőri vallomásokat, tanúvallomásokat és jelentéseket - kirekeszt a mérlegelés köréből, és ezáltal azoknak a figyelmen kívül hagyásával kell újból minősíteni a törvényi tényállásoknak megfelelés szempontjából az eseményeket.
Ez nem egyedülálló megoldás, a büntetőeljárás ismeri azt a szabályt, hogy törvénysértő módon beszerzett bizonyítékokat nem lehet felhasználni például a büntetőeljárásban. Tehát azért létezik arra szabály, hogy a törvények zárnak ki bizonyos bizonyítékokat a mérlegelésből. Az más kérdés, hogy utólag lehet-e kizárni. Éppen ezért a semmisségi törvény egy olyan válasz, amely megoldja ezt a kérdést, de ne csináljunk úgy, mintha a törvények, a törvényeink, például a büntetőeljárási törvényeink nem alkalmaznának olyan megoldásokat, hogy a bírói szabad mérlegelést érintetlenül hagyva egyes bizonyítékokat mégiscsak kirekesztenek a bírói mérlegelésből. Erre van precedens, van példa. Hangsúlyozom, itt a kérdés esetleg a visszamenőleges hatály.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés