PÖRZSE SÁNDOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Ha most itt előhozakodtunk történelmi példákkal, attól, hogy kedves Bárándy képviselő úr nem vállalja az örökséget, attól önök még szellemi örökösei. Folyamatosan a nem létező vagy ma már nem létező Szamuely-mundér becsületét védik, pontosan ezekben a pillanatokban is a 2006-os októberi események kapcsán, ennek a törvénynek a kapcsán. Egyébként, ha Prónayt említi, akkor szeretném elmondani önnek, hogy ha felütné azokat a történelemkönyveket, amelyekből ön nem tanult, abban benne van az is, hogy többek között Prónaynak és az ilyen magyar hazafiaknak is köszönhető az, hogy ma Nyugat-Magyarország egy része, Sopron és még nyolc falu Magyarországhoz tartozik. (Taps, közbeszólások a Jobbik soraiban.)

Szeretném leszögezni, hogy a szememben ebben az esetben most, amiről beszélünk, nem számít, hogy mit mondanak a szocialisták, egész egyszerűen nem érdekes. Mint ahogy Kun Bélát sem kérdezték meg a tanácsköztársasági eseményekről; igaz, hogy ő már akkor régen elhúzta a csíkot.

(15.40)

Kedves fideszes Képviselők! Szeretném felhívni a figyelmüket, és megragadom az alkalmat, hogy vigyázó szemüket vessék egy-két nagyon-nagyon érdekes tényre. Az egyik az, hogy a 2006-os események felelősei között ott van a TV elnöke is, önök is nagyon jól tudják, a mai napig is az önök kormányától 2 millió forintos fizetést kap az MTV-ben. Nem tudom, tudnak-e róla.

A másik, akiről itt képviselőtársam beszélt, a Rádió udvarán történt gyalázatos eseményekkor Such György volt az elnök, az a Such György volt az elnök, akit önök most kineveztek filmgurunak. Szeretném megkérdezni: ez hogyan lehet? Ha ők is felelősök voltak, akkor hogyan lehet, hogy az önök kormányától a mai napig is több millió forintos fizetést vesznek föl?

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu