Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ígérem, hogy megkísérlek erőt venni magamon és nem kizárólag a népesedés és a gyermekek után újabb szavazatokat adni tudó kérdések vetületeire próbálok reagálni, hanem még egy olyan hiányterületet szeretnék feltárni, amely az alkotmányozás előkészítése során is kimaradt a szórásból. Nem ez az első ilyen.
Mint még egyszer el kell hogy mondjam, az alkotmányozás folyamatából lényegében a nemzettest többségét kizárták, a határon túli magyarságot úgyszintén, ezen belül is el kell hogy mondjuk, hogy kisebbségi alkotmányozás zajlik. Ehhez próbálunk hozzászólni, de minden esetben megpróbáljuk lerántani a leplet arról, hogy ez a folyamat mélységesen inkorrekt, és nem is a jövő felé vezet, hanem a múlt irányába mutat.
Teljesen egyértelmű az is, hogy egy újfajta tudományág jelentkezett, amely a XXI. század egyik stratégiai területe, ezt szokták divatos módon fogyasztóvédelemnek nevezni. E tekintetben mi, jobbikosok nem szeretjük a fogyasztó kifejezést használni, a vásárlót és a polgárt annál inkább, de elmondható az, hogy egyenletes, egyöntetű jogok kellene hogy megillessék a magyar állampolgárokat. Ezzel egyébként csatlakoznék az előttem elhangzott felszólalásokhoz is, hogy jelen pillanatban mennyire nincs ez így.
Végre jobbikos ihletettségre sikerült bejelenteniük, hogy a hamburgeradó egyfajta tervezetét be kívánják vezetni. Természetesen 3 hónap csúszással, természetesen önök megint a brüsszeli engedélyre várnak e tekintetben, de várjuk ki és legyen egy jó koncepció ebből! Mi a szakmai muníciót eddig is odaadtuk hozzá, ezután is oda fogjuk, ha ez a nemzet érdeke.
Ugyanakkor most lenne itt a legjobb alkalom, hogy alkotmányos keretek között is rögzítsük ne csak az egészséges élethez való jogot, ne csak az egészséges környezethez való jogot, de egyáltalán az élet szentségét is, melybe legalább öt fő területet bele kellene hogy vonjunk. Ennek jelét sem látjuk, de azért kezdjük azzal, amelyiknek legalább kommunikációs és verbális jele volt. Ez lenne a hamburgeradó tervezete, amely szerencsére jobbikos ötletként, úgy néz ki, kicsit kilúgozva, de megvalósulhat.
Lényege e tekintetben az volt, hogy azok, akik a társadalom tortájából ugyanakkora szeletet hasítanak ki maguknak, mint mások, ugyanakkor lényegében egészségkárosító életmódot folytatnak vagy ilyen termékeket vesznek magukhoz, fizessék meg annak az árát, hogy várhatóan az egészségügyi költségeik és a velük kapcsolatos kiadások magasabbak lesznek, mint egy tisztességes életvezetésű magyar ember számára, nem zárva ki az ő tisztességüket sem és jogukat azt illetően, hogy olyan életvitelt folytassanak, amilyet, de ugyanakkor a jövedéki adós cikkek, az alkohol és bizonyos egészségkárosító élelmiszerek esetében a termékek árába igenis beépítendő az a költség, amit jelen pillanatban a társadalom tisztességesebb, kulturáltabb életvezetésű tagjai is megfizetnek.
Teljesen egyértelmű, hogy ezt koncepciót sokkal könnyebb lenne keresztülvinni, hogyha legalább utalás történne rá már most, az alkotmány-előkészítés során, még akkor is, ha minket ebből lényegében kizárnak, hiszen nagyon kevés és nagyon minimális várható befogadott módosító javaslatunk az, ami keresztülmehet ezen a szűrőn, ezt megszoktuk az utóbbi hónapokban, ennek ellenére vállvetve harcolunk azért, hogy keresztül tudjuk vinni a valódi magyar nemzeti érdekeket úgy, mint az előzőekben, a gyermekek után adott szavazati joggal kapcsolatos fenntartásaink hangoztatása során is.
El kell hogy mondjuk azt, hogy legalább négy olyan további terület van, amelyek esetében tarthatatlan, hogy ne kerüljenek legalább megemlítésre. Az egyik ilyen az ágazati különadók, a bankadók totális áthárítása, amellyel kapcsolatban már novemberben, decemberben felhívtuk a figyelmet, hogy megtörténik, statisztikailag kimutatható, már tavaly szeptemberben a Bankometer kimutatásai szerint mintegy 12-30 százalékos díjtétel-emelkedés következett be a bankoknál, amelyeket átterheltek a vásárlókra, fogyasztókra.
Semmi nem történt ezzel kapcsolatban. Itt lenne a legjobb alkalom, hogy a multinacionális érdekeltségektől, a tőkétől védetté tegyék a magyar emberek körét a tekintetben, hogy a globális futószalag rabszolgái ne lehessenek olyan értelemben, hogy kötelező legyen nekik banknál bankszámlát vezetni, különböző hűségszerződésekbe és egyebekbe belemenni, amikor telefont vásárolnak, amikor a napi ügyintézést folytatják. Látható, hogy olyan költségekkel terhel minket ez a rendszer, amelyek nem minden esetben és nem feltétlenül indokoltak. Ezen tünetcsoportnak pedig csak a kicsúcsosodása az úgynevezett fogyasztói csoportok és a Provident-jelenség, amelynek keretein belül olyan multinacionális tőkéscsoportokat szabadítottak ártatlan magyar és sok esetben gyanútlan polgárokra, akik bizony abból élnek és abból élősködnek, amit mi közpénzekből és cégeink fizetések formájában az állampolgárok számlájára eljuttatnak. Tehát az ez ellen való fellépés is halaszthatatlan lenne, ugyanakkor ha egy alkotmányozási folyamatban ez fel sem merül, akkor hogy várjuk, hogy később a törvénykezés folyamatában bármilyen változás elindul ezen a területen?
De egy nagyon egyszerű példával élve: önök nagyon szépen, verbálisan támogatják a tanyákon élőket, azon magyar sorstársainkat, akik magukra hagyva, sok esetben a roncstársadalmi és kisebbségi bűnözésnek kiszolgáltatva próbálják megérni a holnapot, ugyanakkor nem szerepel az előterjesztésben egyértelmű és teljesen korrekt kijelentés arra nézve, hogy igenis mindenkit egyenlő jogok illetnek meg Magyarországon, és a minimális szolgáltatások köre sem kerül kijelölésre a tekintetben, hogy az egészséges környezethez és az élethez való jog őket is megilleti. Ugyanúgy, ahogy a magzatvédelem kérdésében is keményebb fellépést vártunk volna; bár miután egy nevetséges, a közélet előtt zajlott vita történt önök között e tekintetben, nem is vártunk sokkal többet. Remélhetőleg a történelem minket fog igazolni.
Végül egy nagyon súlyos kérdéskör, melynek rendezése halaszthatatlan. Jelen pillanatban is kilakoltatás előtt áll számtalan magyar honfitársunk. Nem tudjuk, hogy mi lesz az ő sorsuk. A devizahitelesek kérdését megint csak megkerülni már-már hazaárulással felérő bűn, itt sem került szóba az, hogy a felelőtlen hitelezési politikát folytató kereskedelmi bankok működési engedélyét igenis függesszék fel ideiglenesen vagy véglegesen, de a társadalmi öncsőd intézménye sem, amit egy család adott esetben igénybe vehet. Ha egy cég ezt megteheti, akkor egy ártatlan, nemzetközi folyamatoknak kiszolgáltatott magyar állampolgár miért nem?
Kérdéseim sorát ezzel zárnám: hogy fordulhat elő, hogy Magyarországon egy alkotmány-előkészítési vitából csak az marad ki, ami több százezer magyar embert érint? Kérek erre olyan választ, ami nemcsak hogy megnyugtató, de a jövőbe is mutató, és végre valami bizakodást ad azt illetően, hogy el lehet indulni egy új irányba ezzel kapcsolatban. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés