DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Varga Mihály képviselőtársam éppen a spanyol alkotmányt hozta fel nemrég példaként, és például állította a tisztelt Országgyűlés számára az ottani alkotmányt. Volt szerencsém ezt ott kint tanulmányozni, illetve azokkal párbeszédet folytatni, akik a spanyol alkotmányt megalkották, és azt mondták, hogy a legfontosabb feladat egy új alkotmány megalkotásakor, létrehozásakor az, hogy a társadalom konszenzusával jöjjön az létre. Nem elég az, hogy a parlamenti többség vagy egy kétharmados többség elfogadja, mert az nem lesz egy időtálló alkotmány, azt nem fogja elfogadni a társadalom nagy része, az előbb-utóbb támadásokat fog kapni, és azt előbb-utóbb meg fogják változtatni, márpedig stabilitásra van szükség.
Éppen ezért a spanyolok példaként állították elő a saját alkotmányukat, amelyet egyetlenegy tartózkodással fogadtak el, a parlamentben minden más képviselő elfogadta azt. Én javasolom a jelenlegi parlamenti többségnek is, hogy ha már Varga Mihály képviselőtársunk ezt hozta fel, akkor tekintsük ezt szintén követendő példának a magyar parlamentben is a magyar alkotmány, a magyar alaptörvény elfogadásakor is.
Az alkotmány-előkészítő eseti bizottság 4. számú munkacsoportja foglalkozott az igazságszolgáltatással, az alkotmány- és jogvédelemmel. Ezen belül a legfontosabbnak tartjuk - mint ahogy valamennyi párt, amely részt vett az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában, kinyilatkozta, hogy az egyik legfontosabb dolognak tartja - a bírák függetlenségét. Ezzel kapcsolatban szeretnék én idézni. Az előbb Répássy államtitkár úr hozta föl, hogy hogyan tudjuk a történeti alkotmányt bevonni a mostani alkotmányba, vagy mennyire időtálló ez. Ezzel kapcsolatban itt látható a kezemben ez a kötet, "A történeti alkotmány" (Felmutatja.), amelyből szeretnék idézni a bírói függetlenséggel kapcsolatban.
Az 1492. évi X. törvénycikk - és ebből is látható, hogy milyen fejlett volt a magyar jogkultúra - kimondta: "A nyolczados törvényszékek tartása alkalmával Magyarország rendes birái személyesen legyenek jelen, kivéve, ha őket vagy valamelyiköket az ország fontos ügyei miatt valamely törvényes ok gátolná. 1. § És ugy nekik, mint helyetteseiknek és biráiknak is teljes és egészen szabad hatalmukban álljon minden, ugy előkelőbb mint alábbvaló, perlekedő részére, bármilyen rendüek, állásuak és méltóságuak legyenek is ezek, az ország régi és jóváhagyott szokása szerint, minden félelem nélkül törvényes és helyes igazságot szolgáltatni. 2. § És hogy a királyi felség vagy a főpap urak és bárók egy birót se szoritsanak és kényszeritsenek arra, hogy valakinek kedvére a szokásokat és a közönséges birói gyakorlatot meg a törvény rendét megmásitsa vagy megzavarja."
Tehát a bírók függetlenségét már ilyen határozottan kimondta az 1492. évi X. törvénycikk, de ugyanígy utalt rá az 1566. évi XXV. törvénycikk, amely kimondta, hogy törvényes eljárást királyi parancsokkal ne háborgassanak. Vagy ezt összefoglalta nagyon szépen az 1869. évi IV. törvénycikk a bírói hatalom gyakorlásáról. Tehát ebben megvan a magyar kultúra, a jogkultúra, amit követnünk kell, és nagyon örülünk neki, természetesen ezzel valamennyi parlamenti párt egyetértett az előkészítő munka során.
Fontosnak tartjuk - és az eddigi alkotmányban is benne volt - a bírósági szervezet alkotmányos rögzítését. Ezekkel és a szervezeti rendszerrel valamennyi parlamenti párt egyetértett az elmúlt húsz évben, valamennyien ismerjük azt a gyakorlatot, amelyben annyiban alakult át a bírósági szervezeti rendszer, hogy a Legfelsőbb Bíróság munkájának a könnyítésére az ítélőtáblák kerültek kialakításra, és bizonyos hatáskörök ezzel átkerültek a Legfelsőbb Bíróságtól az ítélőtáblához. Ezzel valamennyien egyetértünk, és helyesnek is tartjuk, hogy a jövőben is ez benne legyen az új alaptörvényben.
Felvetődött korábban, a Fidesz-KDNP soraiban többen is jelezték - elsősorban a KDNP -, hogy a bíróságok elnevezésében szeretnének változásokat, és a történelmi hagyományok szerinti elnevezéssel kívánják megjelölni a bíróságokat. Ezzel természetesen a Jobbik Magyarországért Mozgalom parlamenti frakciója is egyetért, és ezt a részét mi is támogatjuk.
A bírói függetlenségnek és a bíróságok függetlenségének egy nagyon fontos alapkövetelménye és nélkülözhetetlen kelléke, hogy az igazságszolgáltatás költségeit is rögzítse ez az alaptörvény, hiszen bármely kormány vagy parlamenti többség tulajdonképpen a költségvetés megadásával vagy meg nem adásával befolyásolni tudja, közvetlenül is gyakorlatilag rá tud hatni a bírósági szervezetre. Ezért lenne szükség arra, hogy ezt valamilyen formában az alkotmányban, az alaptörvényben rögzítsük, illetve még azt is fontosnak tartanánk - a Jobbik-frakciónak volt erről egyedül véleménye, illetve inspirálása -, hogy szankcióval is sújtsuk, ha ezt a kormány nem tartaná be, tehát mindig legyen biztosított meghatározott költségvetése a bíróságoknak.
(15.20)
Elhangzott egy 1 százalékos arány, a költségvetés 1 százaléka, ami kiindulásként nem rossz, de ez természetesen vita tárgyát kellene hogy képezze.
Egy másik nagyon fontos kellék ahhoz, hogy a bírói függetlenség meglegyen, hogy hogyan nevezzük ki a bírákat és a bírósági vezetőket. Jelenleg látszólag demokratikus rendszer működik, hiszen egyrészt maga a bírói testület, illetve a parlament, a köztársasági elnök és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács is részt vesz ebben, de a parlamenti többség kivette az Országos Igazságszolgáltatási Tanács kezéből a megyei bíróságok elnökeinek a kinevezését, és ezt a jogot átadta a mindenkori Legfelsőbb Bíróság elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökét pedig a parlament nevezi ki, tehát a parlamenti többség birtokában ezt a kormányzó párt, illetve a parlamenti többség fogja meghatározni. Ezzel tulajdonképpen akár még befolyást is lehet szerezni adott esetben a bíróságok munkájára. Ezek alapján mi nem értünk egyet azzal, hogy a megyei bíróságok elnökének kinevezése kikerüljön az OIT hatásköréből.
Felvetődött az is, amiben minden ellenzéki párt, s ha jól emlékszem, még a Fidesz is egyetértett, hogy az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsba ne csak kormánypárti képviselő, illetve bizottsági elnök kerüljön be - tudjuk jól, hogy oda gyakorlatilag csak kormánypárti képviselő tud bekerülni -, hanem az ellenzék is képviseltesse magát. Ebben egyetértés volt, s ebben is szeretnénk változást.
Novák Előd képviselőtársam utalt rá, hogy korábban beadtunk olyan törvényjavaslatot, amelyben a Jobbik a pártállam vezetőit a politikai közéletből kitiltotta volna. Ugyanilyen javaslat hangzott el részünkről azzal kapcsolatban, hogy a volt pártállami személyeket is távolítsuk el a bírósági vezető tisztségekből. Mi ezt nagyon fontosnak tartjuk.
Felveti az új alkotmány koncepciója azt is, hogy közigazgatási bíróságok kerüljenek felállításra. Ezzel valamennyi párt egyetértett az előzetes munka során, így mi magunk is egyetértünk vele. Röviden elmondanám, hogy miért is van erre szükség. Ennek az lenne a feladata, hogy az önkormányzati rendeletek törvényességét, alkotmányosságát ellenőrizze, és ez kikerülne az Alkotmánybíróság hatásköréből. Ezzel egyetértünk - itt áttérnék egy picit az Alkotmánybíróságra -, mert nagyon fontos az, hogy az Alkotmánybíróságot tehermentesítsük, hiszen az Alkotmánybíróság legfontosabb feladata az utólagos normakontroll. Abban is egyetértünk, hogy bárkinek legyen lehetősége ilyet kezdeményezni, mégpedig határidő nélkül. De a határidő-nélküliség nem az Alkotmánybíróság munkájára kellene, hogy vonatkozzon, hanem arra, hogy bárki előterjeszthessen ilyen javaslatokat.
Mi ezzel kapcsolatban terjesztettünk is be alkotmánymódosítási javaslatot, amelyben azt kértük, hogy legyen meghatározva az Alkotmánybíróság eljárási ideje 180 napban, illetve indokolt esetben meghosszabbítható 120 nappal. Ez nagyon fontos, hiszen ha olyan jogszabályokat, amelyek a társadalmi életet szabályozzák, hat-nyolc-tíz év múlva bírálnak el, akkor annak már semmilyen jelentősége nincs. Itt gyakorlatilag az a garanciális elv vész el, amiért az Alkotmánybíróságot létrehozták, és bizony nagyon gyakran tapasztaljuk, hogy ilyen hosszú az Alkotmánybíróság eljárási határideje. Ezért is megfontolandó ennek a jobbikos javaslatnak az elfogadása és a határidő meghatározása, mert ez a garanciális elv csak akkor fog érvényesülni.
Nagyon fontos az is, hogy az Alkotmánybíróságot megfelelő garanciális védelemmel kell ellátni, amit a magyar alaptörvényben kell szabályozni azért, hogy a mindenkori parlamenti többség ne tudja a saját kénye-kedve szerint módosítani az Alkotmánybíróság hatáskörét, hiszen láttuk, hogy a Fidesz is rögtön, abban a pillanatban hozzányúlt az Alkotmánybíróság hatásköréhez, amikor az Alkotmánybíróság olyan törvényt helyezett hatályon kívül, amit a Fidesz nagyon szeretett volna keresztülvinni; lásd Lázár Jánosnak a T/1445. számú törvényjavaslatát, amelyet végül is keresztülvittek.
Mivel az időm elfogyott, megköszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés