GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Jobbik frakciója nem először hozta ide a Ház falai közé azt a kérdéskört, hogy nemzetközi katonai missziókban történő részvételnél kinek milyen formájú jogosultsága van. Tudjuk azt, hogy jelenleg a kormány hivatott nemzetközi katonai missziókban történő részvételről dönteni. Mi elmondtuk az afganisztáni NATO-misszióban történő részvételünknél azt, hogy ezzel miért nem értünk egyet, és korábban képviselőtársammal én magam nyújtottam be egy olyan határozati javaslatot, amely azt fogalmazta meg, hogy miért lenne fontos az, hogy egy ilyen fontos és súlyos kérdésben olyan legitimáló erőt kapjon egy ilyen döntés, amelyet csak az Országgyűlés képes megadni.

Mi ezért szeretnénk, ha az újonnan készülő alkotmányba bekerülne az a paragrafus - ráadásul már egyből a preambulumba, hiszen ezt olyan fontosságúnak véljük -, amely kimondja azt, hogy a Magyar Honvédség a nevéhez és történelmi hagyományaihoz méltó módon alapvetően Magyarország és a magyar nemzet védelmét szolgálja, és a határokon túli bevetésére kizárólag a nemzetközi kötelezettségvállalásaink alapján felmerülő, nemzeti érdekeket szolgáló békemissziós tevékenység során kerülhet sor, és az is az Országgyűlés minősített többségének jóváhagyásával. Ezt megfelelően nemcsak a preambulumban szeretnénk kimondatni, hanem magában a corpusban is, ahol a végrehajtó hatalom külön fejezete alatt van a Magyar Honvédségről is egy megfelelő rész.

Ezt különösen fontosnak tartjuk hangsúlyozni most, amikor látjuk azt, hogy a világ milyen, sokak számára érthetetlen fordulatot vett. Ha a közel-keleti eseményeket nézzük, és ezt összevetjük azzal, amit korábban gondoltunk a világrendről, amikor azt gondoltuk, hogy ez kétpólusú, fekete-fehér, és nagyon megörültünk annak, hogy az európai uniós integrációval és a NATO-hoz való csatlakozásunkkal végre lehorgonyozhattuk Magyarországot a győztesnek vélt vagy hitt oldalon, rájöhettünk, hogy ez a kép közel sem ilyen fekete-fehér, és nagyon veszélyes az, ha Magyarország saját nemzeti érdekei figyelembevétele helyett elkötelezi magát olyan globális érdekek mellett, amelyek bizony hazánkat is veszélybe sodorhatják.

Mi az üzenete ezeknek a történelmet formáló eseményeknek, amelyek jelenleg a Közel-Keleten és a nagyvilágban történnek? Egyetlenegy üzenete van, amelyre nekünk figyelnünk kell, mert természetesen ezeknek a kérdéseknek van helyi szociális, társadalmi, politikai vetületük is; egy meghatározó jellemzője a nyugatellenesség - és ezt most már azok sem tagadják, akik korábban próbálták a szőnyeg alá seperni ezt a kérdéskört -, ez a nyugatellenesség pedig sok mindenből táplálkozik. A rendelkezésemre álló szűk időkeret miatt nem fogok tudni minden részletébe belemenni, de bizony a nyugati civilizációnak a kulturális, politikai, liberális értékrend és a demokrácia exportálására való hajlama, ami igencsak szemben áll azoknak a népcsoportoknak az elgondolásaival, akikre ezt rá akarjuk testálni, bizony veszélybe sodorhatja hazánkat is. Láttuk azt, hogy az iraki szerepvállalás, az afganisztáni misszió mind-mind olyan veszélyt jelenthet Magyarország számára, amely bizony terrorfenyegetettséget is eredményezhet, és nagyon ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel.

Szent meggyőződésünk, hogy ez nem csak a mi szavazóbázisunk igénye, nehogy azt higgyék, hogy csak a Jobbik mögött álló szavazóréteg mániája, hogy ezt a kérdéskört feszegesse; az a megérzésünk, hogy ez egy nemzeti álláspont. Pártpolitikától függetlenül teszik fel azt a kérdést az emberek, hogy miért vesz részt Magyarország olyan nemzetközi missziókban, amiben sem érdeke, sem semmiféle kötelezettsége nincs részt venni, érdeke pedig a legkevésbé. Magyarország hagyományai is ezt mutatják, hiszen 1848-ban is az volt az egyik legfontosabb követelés, hogy a katonáink ne szolgáljanak külföldön, hívják őket haza, és a magyar nemzet szolgálatában fejtsék ki a tevékenységüket, ne pedig más, távoli országok érdekeit szolgálják.

Ezért kérem, hogy ezt a kérésünket az alkotmány megalkotásánál vegyék figyelembe. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu