MICHL JÓZSEF (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót; talán egy perc is elegendő lesz. Hegedűs Lorántné asszony felszólalására szeretnék csak egy mondatban reagálni, a járással kapcsolatban. A járás nem véletlenül hiányzik, vagy nem kifelejtődött ebből a koncepcióból, hanem azért nincs benne, mert ez egy közigazgatási egység, nem pedig egy választott szervezetként jelenik meg a magyar közigazgatásban. Vagyis az a településszerkezetnek egy másfajta hozadéka.

Azért kértem szót, mert éppen Magyary Zoltán, aki Tata szülötte, a mintajárás megalkotásával, azt gondolom, korszakalkotó művet és gondolkodást hozott be a magyar közigazgatásba, és ezen keresztül a járásról éppen egy olyan új fogalmat alkotott meg, amely a települések közösségét jelzi, és a vármegye meghosszabbított kezeként működött volna, ha a háború nem szólt volna közbe, és utána a kommunizmus nem egy egészen másfajta gondolkodást indított volna el. Nem bántásként mondom, csak kiegészítésként arra, amit Hegedűs Lorántné elmondott.

Tehát a lényeg, amit meg szerettem volna fogalmazni, hogy a járás, amiről manapság szó van, és a közigazgatási reformunknak az egyik fontos része lesz, feltétlenül kell hogy a magyar településszerkezetben és közigazgatási rendszerben megvalósuljon, és azt a gyenge mását, ami ma a kistérséget jelenti, azt komolyan fejlessze tovább, és segítse ezzel a településekből álló közösségek fejlődését.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu