NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Nem kívánok már többször szólni, hiszen nagyon sok mondandónk van még egész más ügyekben is, viszont itt van előttem ez a bizonyos törvény, amely a módosító törvény volt. Idézzük pontosan! Azt mondja, hogy "e törvény az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor hatályát veszti." Tehát e törvény - ismerjük ezeket a bizonyos önderegulációs, önmegsemmisítő törvényeket - beteljesítette a küldetését, módosította az eredeti törvényt. A módosító törvény valóban hatályát veszti, de amit elvégzett, az nem.
És egyébként is valóban nem ez a lényeg, hogy egyébként hatályban van vagy nem, ha nem lenne hatályban, akkor valóban talán nem törölni kellett volna, hanem büntetőjogi felelősséget keresni. Mi is ezt szerettük volna sok más ügyben. Tetszettek volna, mondjuk, nem leszavazni Gaudi-Nagy Tamásnak azt a javaslatát, hogy büntethető legyen már akár az is, hogy Gyurcsány Ferencet számon sem lehet kérni, mert el sem jön, bár az alkotmány előírja, hogy kötelezően vallomást kellene tennie egy bizottság előtt. Napirendre sem engedték venni ezt a javaslatot, erről kellene beszélni, és arról, hogy akár volt, akár nem volt hatályos ez a rendelkezés, önöknek miért fontos az, hogy csak önmagában a kormánypártok által lehessen alkotmányt elfogadni, tehát ez itt az igazán nagy kérdés.
Köszönöm a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés