NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Salamon László KDNP-s képviselő néhány órával ezelőtt hazugnak nevezett engem, akkor nem kaphattam lehetőséget a válaszadásra, a vita abban a szakaszában, most viszont szeretném megcáfolni az ő rágalmát. Hiszen itt van előttem, valóban, június 7-én nyújtotta be a kormányoldal, és szavazták is meg sajnos azt az alkotmánymódosító javaslatot, amely eltörölte az alkotmány 24. § (5) bekezdését, amely így szól - és sajnos ez ma már nincsen hatályban.

(14.50)

"Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges." Ez az, ami sajnos ma már nem érvényes. Egyik első intézkedésük volt, hogy ezt igenis eltöröljék, hogy aztán kényük-kedvük szerint alkotmányozhassanak, a nemzeti együttműködést csak sokat emlegetve, de egyáltalán meg nem valósítva.

Kétségkívül próbál Salamon képviselő úr egy ilyen vitát generálni, hogy ez valójában már nem is volt hatályos - azonban ha nem lett volna hatályos, akkor miért nyújtottak be arra egy javaslatot, hogy ezt el kell törölni? Miért szavazott itt arról az Országgyűlés, hogy töröljünk el egy alkotmánybeli, nem akármilyen jogszabályt, egy alkotmánybeli rendelkezést, ha ez önök szerint nem létezik? Nyilvánvalóan létezett, ezért akarták eltörölni, és nagyon sajnálom, hogy az alkotmányozást ezzel kezdték, hogy előre biztosították azt, hogy önök itt egypártilag is tudjanak alkotmányozni.

Köszönöm a pontosítási lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu