DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy a kormány megtett mindent annak érdekében, hogy az egykulcsos arányos személyi jövedelemadózásra való áttérés következtében a korábbi jövedelméhez képest senki se járhasson rosszabbul. Az eddig megtett lépéseket két részre kell bontanunk: egyrészt a közszférára, ahol a közhatalmi funkcióból fakadóan a kormány közvetlen hatást gyakorolhat a bérekre, másrészt a magánszektorra, ahol a kormány befolyása a bérekre jóval szűkebb, alapvetően közvetett jellegű.
Nos, a közszférát nézve kiemelném, a költségvetési szférában olyan kompenzációs rendszert működtetünk, amelynek eredményeképpen nem csökken azok nettó havi járandósága sem, akik nem tudják érvényesíteni a családi kedvezményt. Az állami többségi tulajdonú társaságok esetében pedig a kormány bérgazdálkodási irányelvet fogadott el, amely minimális követelményként fogalmazza meg: azok számára, akiknek az adóváltozások esetleg negatív hatásokkal járnak, a társaságok béremeléssel ellentételezzék ezt a munkavállalóknak.
Ami a magánszférát illeti, az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 2010 decemberében kötött megállapodás és bérajánlás jelenti a garanciát. Itt is két részre kell osztanunk a megtett lépéseket. Egyfelől megállapodás született a minimálbérről és a garantált bérminimumról, másfelől 4 és 6 százalék közötti emelést tartalmazó bérajánlást fogadtunk el. A rendszer első elemét, a minimálbér és a garantált bérminimum szabályozását nézve a megállapodásnak megfelelően az országos minimálbér 73 500 forintról 78 ezer forintra való, tehát 6,1 százalékos, valamint a garantált bérminimum, ismertebb nevén a szakmunkás-minimálbér 89 500 forintról 94 ezer forintra történő, azaz 5 százalékos emeléséről a kormány rendeletben intézkedett. Ez lehetővé tette, hogy az érintettek kézhez kapott fizetése akkor sem csökken, ha nem tudnak gyermekkedvezményt érvényesíteni.
A kormányrendelet hatálya kiterjed minden munkáltatóra, legyen az magánvállalkozás, állami tulajdonú társaság vagy éppenséggel költségvetési szerv. A kormánynak a munkaügyi ellenőrző hatósága útján megvan a törvényben biztosított joga arra, hogy akár bejelentés alapján, akár saját kezdeményezésre tételesen ellenőrizze a bérminimumok követését.
A rendszer másik eleme, hogy az Országos Érdekegyeztető Tanácsban 4 és 6 százalék közötti emelést tartalmazó bérajánlást fogadtunk el, amellyel a magánszférában is elkerülhető a nettó keresetek csökkenése. Jelezném, hogy a munkáltatói oldal 9 résztvevője egyhangúan és különvélemény nélkül támogatta az ajánlást. Az ajánlás kifejezetten felhívja a figyelmet arra, hogy a béremeléseket elsősorban az alacsony és közepes keresetűek körében indokolt koncentrálni, segítve ezzel az adóváltozások rövid távon kedvezőtlen hatásainak ellentételezését. Az ajánlás az egész évre vonatkozik, vagyis nem feltétlenül történik meg januártól. Az ajánlás érvényesítését nagyban segíti, hogy 2011-ben mintegy 140 milliárd forinttal csökken a vállalkozások társaságiadó-kötelezettsége. Ez a forrás az érintett közel 260 ezer társas vállalkozásnál mind a bérek emelésére, mind a foglalkoztatás bővítésére lehetőséget nyújt. A kormány tehát itt is megtette saját maga hozzájárulását.
Ennek ellenére számos helyről érkeznek hírek arról, hogy az új adórendszer következtében a magánvállalkozásoknál esetenként nettóbér-csökkenés történt. Ezért a kormány már felvette a kapcsolatot a munkaadók képviseleteivel, valamint a Gazdasági és Kereskedelmi Kamarával, hogy a magáncégek lehetőségeikhez mérten a lehető legteljesebb mértékben megfeleljenek az ajánlásban foglaltaknak.
Köszönöm a figyelmüket. Kérem a válaszom elfogadását. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés