DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Úgy gondolom, hogy bár a kamarai tisztségviselők pozíciója rendkívül felelősségteljes, és való igaz, hogy mindenféleképpen megfelelően díjazandó tevékenység, azonban mégsem lépheti át azt a küszöböt, amely egy olyanfajta szervezetben, mint általában az orvoslás, egy jól definiált, eléggé magas és jól meghatározott összeg.
Azt gondolom, hogy attól függetlenül, hogy megértem az ellenérveket is, jó erkölcsbe ütközőnek tartanám azt, ha korlátlanul megemelhető lenne egy kamarai tisztségviselő munkabére. Ezt attól függetlenül mondom, hogy meggyőződésem az, hogy a kamara nem tenne ilyet.
Úgyhogy így összességében a jelenlegi tervezetet erre vonatkozólag is elfogadhatónak, és úgy érzem, a kamarai tagság által is akceptálhatónak tartom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés