DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Képviselő asszony, a nemzeti együttműködés programja a közbiztonság helyreállítása kérdéskörén belül kiemelt figyelmet fordít a gyermek- és fiatalkorúak védelme érdekében szükséges jogszabályok meghozatalának területére.

Szeretném elmondani, hogy álláspontunk szerint minden gyermekkorú sérelmére elkövetett bűncselekmény eggyel több az elviselhetőnél. Ezek ellen a bűncselekmények ellen a törvény erejénél fogva fel fogunk lépni. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ilyen bűncselekményeket lehetőleg ne kövessenek el.

Tisztelt Képviselő Asszony! Abban bízom, hogy az ön által felvetett probléma megoldása érdekében a parlament meg tudja hozni a szükséges jogszabály-módosításokat, ha ez szükséges. Bízom abban, hogy ön is együttműködik ennek a kérdéskörnek a megoldása érdekében. Én úgy gondolom, hogy minden egyes kis lépést, amit ezen fontos probléma megoldása érdekében meg tudunk tenni, meg tudjuk tenni, meg fogjuk tenni, és ebben számíthatunk az ön segítségére is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu