NÉMETH ZSOLT külügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A napirenden tárgyalt törvényjavaslatok összesen 9 darab nemzetközi szerződés kihirdetésére irányulnak: az érintett három ország, Kazahsztán, Örményország és Üzbegisztán partnerségi és együttműködési megállapodásai, valamint az ezekhez kapcsolódó kiegészítő jegyzőkönyvek. Mindezek már egyébként több éve hatályba léptek.

(17.50)

Ugyanúgy, ahogy az előbbi törvények esetében, ezen törvénytervezetek részét képezik a megállapodásokhoz kapcsolódó, tíz új tagállam csatlakozásáról szóló jegyzőkönyvek is. Ezek a nemzetközi szerződések mind a politikai, mind pedig a gazdasági kapcsolatainkban kiemelkedő szerepet töltenek be két fontos térséggel is: a Kaukázussal, illetőleg Közép-Ázsiával.

Kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el a beterjesztett törvényjavaslatokat. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu