SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Három módosító javaslatom volt ehhez a törvényjavaslathoz, ebből a harmadik az ajánlás utolsó előtti pontja. A magyar nyelvű névhasználatot javasoltam, illetve erről beszéltem az általános vitában is, nevezetesen azt, hogy ne csak az állampolgárságot, illetve a kedvezményes honosítást kérő személy használhassa az irataiban nevének magyar megfelelőjét, hanem az édesanyja nevének magyar megfelelője is szerepelhessen ott, erre legyen lehetőség.

Ma a nemzeti összetartozás bizottságának ülésén a kormány jelen lévő képviselői jelezték, hogy miért nem tudják támogatni azt a szövegszerű módosítást, amit erre vonatkozóan benyújtottam, viszont a bizottság részéről egyetértés alakult ki a szándékot illetően. Ezért láthatják, hogy a mai napon egy bizottsági módosító formájában benyújtásra került egy olyan javaslat, ami ezt a kérdést rendezni tudja azon személyek esetében, akik ugyan elhaltak, de van hitelt érdemlő bizonyíték, valamilyen Magyarországon vagy külföldi országban kiadott hivatalos okirat, amelyben ez a név magyar nyelven szerepel. Ennek a módosító javaslatnak az értelmében a honosítást, kedvezményes honosítást kérő külföldi ezt a nevet zárójelben szerepeltetheti, illetve ennek szerepeltetését kérheti az okirataiban.

Nem hiszem, hogy különösebben ki kell önöknek fejtenem, hogy milyen érzelmi jelentősége, szimbolikus jelentősége lehet egy ilyen javaslatnak, amennyiben egy ilyen módosítót ehhez a törvényhez elfogadunk. Azoknak a határon túli magyaroknak, akik állampolgárságot fognak kérvényezni, ne kelljen az édesanyjuknak csak kizárólag az ukrán vagy románosított, vagy szlovákosított nevét használni, ne csak ők maguk, hanem édesanyjuk is kaphassa vissza eredeti magyar nevét.

Ezért arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy a nemzeti összetartozás bizottságának mai napon benyújtott módosító javaslatát támogassa, ezzel együtt pedig jelzem, hogy saját módosító javaslatomat a témában vissza fogom vonni.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu