SZILÁGYI PÉTER (LMP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Én megértem, hogy önök szeretnék megelőzni a korrupció jelenségét a közszférában is, de úgy gondolom, hogy rossz eszközt választottak. Nem az az eszköz, hogy megfélemlítjük a közszolgákat, hanem az, hogy ösztönözzük őket. Itt valóban egy teljes megújulásra van szükség, ami a korrupcióhoz való viszonyát illeti talán az egész országnak, de úgy vélem, nem azzal kell kezdeni, hogy megfélemlítjük a közszolgákat, hanem azzal, hogy a korrupciógyanús ügyeket a kormány, ami a saját körében merül fel, kivizsgálja, és visszaadja a közbizalmat az emberek számára.
Semmiképpen nem lehet vonzó egy fiatal ember számára a köztisztviselői életpálya, ha azzal kell szembesülnie, hogy ha bemegy dolgozni, akkor le fogják hallgatni, meg fogják vizsgálni az e-mailjeit, és gyakorlatilag megszűnik az az adatvédelemhez való joga, ami az alkotmány szerint megilletné őt. Arra kérem önöket, hogy jogállami eszközökkel próbáljanak meg harcolni a korrupció ellen, erre van lehetőségük, éljenek vele. (Szórványos taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés