BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a lehetőséget, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A bérmonitoring-bizottság közel két hete zajló munkája során világossá vált, hogy sajátos módon a közszférában is vannak olyan közalkalmazottak és köztisztviselők, akiknek januári bérében nem szerepel a bérkompenzáció, annak ellenére, hogy a kormány 352/2010. számú rendelete alapján ennek meg kellett volna történnie. A bizottság az ellentmondás egyik lehetséges indokát is megtalálta, és erre szeretnék rávilágítani. A Magyar Államkincstár budapesti és Pest megyei igazgatóságának 2011. február 4-én kelt tájékoztatójában ugyanis a következő szerepel: "A Magyar Államkincstár több jelzést kapott arra vonatkozóan, hogy a kompenzáció összegét a KIR nevezetű bérszámfejtő program egyes esetekben nem az elvárt módon állapította meg. A program a hivatalosan elfogadott értelmezés szerint nem vagy csökkentett összegben számfejtett kompenzációt." A bércsökkenés hátterében tehát egy program hibás működése áll.

Tisztelt Államtitkár Úr! Hogyan fordulhatott elő olyan programhiba, amely miatt sok közalkalmazott és köztisztviselő nem kapta meg február elején a neki járó bérkompenzációt? A levélben az is szerepel, hogy a Magyar Államkincstár illetmény-számfejtési főosztálya kezdeményezte a KIR program módosítását, így a tervek szerint az érintettek a február havi számfejtésnél visszamenőleg kompenzálásra kerülnek. Kérdésem, hogy indult-e vizsgálat a hiba hátterének kivizsgálására, és megtörtént-e már a hiba maradéktalan elhárítása. Végül pedig garantált-e, hogy a februári bér utalásakor megkapja minden arra jogosult köztisztviselő és közalkalmazott a januári és februári hónapra járó bérkompenzációját?

Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu