DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Való igaz, hogy a válság előtti foglalkoztatási szinttől még messze vagyunk, de ez jelzi azt, hogy van egy tartalék. Tehát el lehet érni azt, ez az a helyzet, amit viszonylag gyorsan le lehet dolgozni, és utána lesz egyébként nehezebb még több új munkahelyet létrehozni a vállalkozások számára. A vállalkozások saját maguk is pontosan tudják, hogy miként reagáltak a válságra, ez milyen elbocsátásokkal járt, és vissza tudnak térni arra a szintre. Tehát nyilvánvaló, hogy először ezt a lépést kell elérni.

De én továbbra is azt hangsúlyoznám, hogy amin most dolgozunk, és minden figyelem erre összpontosul, a keretfeltételek megteremtése. Stabil államháztartás biztosítja a gazdaság számára a stabilitást, a vállalkozások számára is a kiszámítható stabilitást és azt, hogy ők utána majd munkahelyet tudjanak teremteni. Az adórendszer is ezt segíti a társasági adó csökkentésével, az adminisztráció leépítése is ezt segíti, és a Széchenyi-terv is ezt segíti. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Nyilvánvaló, idő kell, míg ezek a lépések meghozzák gyümölcsüket.

Forrás: parlament.hu