DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Elég megmosolyogtató volt Kovács Tibor képviselő úr bősz érvelése, folytatnám, brutális érvelése, hogy meggyőzzön bennünket arról, hogy gyakorlatilag az elmúlt 8 évért a Fidesz az egyedüli hibás, aki nem szavazta meg a kétharmados törvényeket. Jegyzem meg, most ezt hibának róják föl, azt meg nagyon nem tudják elfogadni, amikor itt a parlamentben kétharmados törvényeket elfogadunk, el tudunk fogadni, mert erre kaptunk fölhatalmazást a választópolgároktól. Tehát akkor most baj, hogy van kétharmad, vagy nincs baj a kétharmaddal? Ezt jó lenne eldönteni, Kovács képviselő úr!
Ami pedig az államadósság ügyét érinti. Azt mondja, hogy mások is növelték az államadósságot. Képviselő Úr! Azt szeretném megkérdezni, hogy akkor mikor kezdődött a válság ön szerint. Mert az én táblázataim szerint, ami az Eurostat statisztikáján alapul, az van, hogy 2002 májusától, ahol nem tudok válságról, 2008-ig, amikor szokták mondani, hogy a válság elkezdődött valamikor ősszel, addig is növekedett az államadósság. Míg például Csehországban, Romániában, Szlovákiában csökkent az államadósság. Ezek szerint tehát valami egészen mást olvas ön ki a statisztikából, vagy nem abból a statisztikából dolgozik, amelyet az Eurostat bocsát rendelkezésünkre.
Ami pedig az ön által említett Olaszországot, Belgiumot illeti, ott egész más az államadósság struktúrája, szerkezete, lejárata. Sokkal kisebb teher hárul évről évre az adott költségvetésre, mint Magyarországon.
Képviselő úr, tessék jobban elmélyedni ezekben az összefüggésekben, és akkor talán reálisabb hozzászólásokat tud tenni.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés