DR. DOROSZ DÁVID (LMP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A Lehet Más a Politika véleménye szerint a Magyar Honvédség egyik legfontosabb feladata a társadalmi integrációban való részvétel. Úgy gondoljuk, hogy a hadseregnek ebben nemcsak részt kell vennie, hanem az élen is kell járnia. Nemzetközi tapasztalatok mutatják, hogy a hadseregek máshoz nem hasonlítható kitörési lehetőséget tudnak biztosítani a hátrányos helyzetű fiatalok számára.
Nincs ez másként hazánkban sem. A Magyar Honvédségnek nemcsak lehetősége, hanem kötelezettsége is a hátrányos helyzetű roma nemzettestvéreink társadalmi integrációjában való küzdelemben való részvétel. Úgy gondoljuk, hogy e küzdelem sikerének a feltétele, hogy kialakuljon egy széles roma középosztály. A sikeres, kötelezettségeit megbízhatóan teljesítő roma katonák több tízezer sanyarú sorsú fiatal számára jelenthetnek követendő példát.
Az elmúlt években el is indultak különböző kezdeményezések a HM szervezetében, felállították a romaügyi szakreferens hivatalát, illetve egyéb intézkedések is akadtak. Sajnos azonban, a kormányváltás után 2010-ben ezek egyik legfontosabbika, a roma fiatalok pályára állító tábora elmaradt.
Kérdezem a tisztelt miniszter urat, hogy tervezik-e ennek a tábornak 2011-ben való megtartását, illetve kérdezem, hogy milyen más, a társadalmi integrációt elősegítő intézkedéseket kíván tenni a jövőben a Honvédelmi Minisztérium.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP soraiból.)
(15.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés