SZABÓ REBEKA (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Igaziból csak hangsúlyozni szeretném Jávor Benedek képviselőtársam mondandójának néhány részét, illetve szeretnék nagyon röviden visszakanyarodni a vita egy előző részére, amelyben, ugye, itt többen beszéltek a mezőgazdaság szerepéről, illetve a vonatkozásairól ebben a törvényjavaslatban, és szeretném hangsúlyozni, hogy mi is nagyon nehezményezzük, hogy a mezőgazdasági bizottsághoz ez a törvényjavaslat valahogyan nem jutott el. Én nem is értem, hogy miért, holott elég konkrét vidékfejlesztési és mezőgazdasági vonatkozásai vannak, illetve azt kell látnunk, hogy bár a Vidékfejlesztési Minisztériumban most egy helyen van a vízügy, a természetvédelem és a mezőgazdaság, az államtitkár úr állításával szemben valószínűleg feltételezhetjük, hogy nemcsak a gazdálkodói szervezetekkel nem egyeztettek, de valószínűleg a minisztérium megfelelő másik, mezőgazdasággal foglalkozó osztályaival sem sikerült egyeztetni, mert meglehetősen látszik ez az egyoldalú szemlélet a törvényjavaslatból.
Itt szeretném kiemelni a nagyvízi mederre vonatkozó korlátozásokat, és hangsúlyozni azt, hogy édeskevés azt mondani, a mezőgazdasági termelőknek tulajdonképpen a saját felelősségük, hogy milyen termelést folytatnak ezeken a területeken, mert az államnak az lenne a feladata, hogy megfelelő programokkal, megfelelő támogatásokkal ösztönözze azt a fajta tájba illő mezőgazdálkodást, aminek a segítségével a hagyományos tudás újraéleszthető, megvannak ezek a Tisza, illetve a Duna mentén is, ott van a legelőgazdálkodás, a fokgazdálkodás, a tájfajta gyümölcsösök, az őshonos erdőségek, ezeket kellene, kedves képviselőtársaim, ösztönözni, és elősegíteni ezt, de ehhez olyan komplex szemlélet kellene, amely, most úgy látom, a jelenlegi törvényjavaslatból hiányzik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az LMP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés