DR. BORDÁS VILMOS, az Országos Választási Bizottság elnöke: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Végighallgatva a hozzászólásokat, mindenekelőtt hangsúlyoznom kell, hogy az Országos Választási Bizottság és valamennyi választási szerv feladata természetesen az, hogy a hatályos jogszabályok alapján eljárjon, és biztosítsa a választások tisztaságát. A felszólalásokat meghallgatva úgy érzem, hogy ez sikerült, hiszen a jelentésünket szerintem komoly kritika nem érte, inkább dicséretek hangzottak el. A vitában alapvetően a meglévő jogi szabályozás kritikája, illetve egy jövőbeni jogi szabályozással kapcsolatos vita zajlott. Nem tisztünk az, mármint az Országos Választási Bizottságnak, hogy ebben a vitában állást foglaljunk.
Nagyon röviden két témában szeretnék az elhangzottakhoz kapcsolódni. Az ombudsman úr által elmondottak nem új keletű problémák, ezt a Választási Bizottság folyamatosan érzékelte minden kisebbségi választás kapcsán. Korábban is voltak már elképzelések a tekintetben, hogy itt a rendszert módosítani kell. Nyilván nem véletlen, hogy ehhez nem sikerült eredményesen hozzányúlni, hiszen alkotmányos alapja van annak, gondolom én, hogy ki milyen identitású, és ennek a vizsgálatát állami szerv számára lehetővé tenni meglehetősen érzékeny kérdés. Nyilván, hogyha ez egyáltalán szóba kerül, akkor ennek az alkotmányos alapjait biztosítani kell, mint ahogyan alkalmasint esetleg a bírósági felülvizsgálatát is. Itt annak a lehetősége, hogy ezt a kisebbségi szervezetek kezébe lehessen adni, illetve a beleszólásukat biztosítani lehessen, ez nyilván megoldandó probléma, de ez nem egy egyszerű kérdés.
A biztos úr említett egy konkrét jogi problémát, amelyet a választási bizottság menet közben érzékelt, ez az a probléma, hogy az anyagi jogszabályok megváltozását nem követte az egyik nyomtatvány mint változást. Ezt a választási bizottság menet közben érzékelte, és egy állásfoglalással a helyzetet megoldottuk. Tehát valamennyi szavazólapon az volt rajta, hogy négy jelöltre lehet szavazni, és csak a jogszabályi mellékletben maradt benne egy rossz szám. Alkalmasint ezt nyilván módosítani kell jogszabályi úton.
A vitában szóba kerültek azok a felvetések, amelyekben az Országos Választási Bizottság jelezte azokat a jogi problémákat, amelyeket tapasztalt a választás során. Ezen problémák egy része új keletű, az új jogi szabályozáshoz kapcsolódik, illetve egy része meglehetősen régi keletű, gondolok itt például az ajánlószelvények problémájára, amelyet a korábbi országos választási bizottságok rendre jeleztek, hogy ezekkel összefüggésben milyen gondok voltak. Megjegyzem, itt a jogalkalmazás és a joggyakorlat azért fejlődött annyiban, hogy például a legutóbbi választásokon az ajánlószelvényeken olyan biztonsági elemek szerepeltek már, amelyek például azok meghamisítását megakadályozták.
(13.10)
Nem tisztünk ebben állást foglalni, hogy ez egy jó vagy rossz rendszer, mi igyekszünk természetesen ennek a működését, amennyire a jogszabályi környezet biztosítja, lehetővé tenni.
Köszönöm szépen, ennyi lett volna.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés