KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Viszonylag röviden fogok szólni. A Jobbik Magyarországért Mozgalom frakciója támogatja mind a két esetben a vészhelyzet meghosszabbítását. Természetesen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei árvízhelyzettel kapcsolatosan ezt minden feltétel és kikötés nélkül tesszük meg, és ugyancsak megtesszük a kolontári, illetve a devecseri régióban történt vörösiszap-katasztrófa kapcsán, hozzájárulásunkat adjuk a veszélyhelyzet meghosszabbításához. Azonban itt már kritikusabbak vagyunk, és valószínűleg ebben a formájában utoljára fogunk ehhez hozzájárulni, hiszen eltelt lassan már több mint fél év a katasztrófa óta, és meg kell hogy szűnjenek azok a körülmények, amelyek a veszélyhelyzet kihirdetését indokolnák. Egyrészt a tározó falának a bezárásával, ami be kell hogy következzen erre a júniusi időpontra, másrészt pedig a gátak megépítésével, ugye, már részben ez a veszélyhelyzet indokolatlanná is vált. Tudom, hogy a termőföldeken még továbbra is ott áll a vörösiszap, és ennek eltakarítása folyamatosan zajlik, de én azt gondolom, hogy ez az idő, ami hátravan még június 30-áig, elég kell hogy legyen arra, hogy a közvetlen veszélyhelyzet kihirdetését megszüntessük, és újra normális életfeltételeket biztosítsunk az ott élő embereknek.
Azt is tudom, hogy a héten kezdődik meg Devecserben a vörösiszappal szennyezett házak, épületek elbontása, és itt több mint 200 épület van érintve ebben, egy óriási nagy munka, ami megint csak, amennyiben száraz idő várható, nagy porszennyezéssel és teherautó-forgalommal fog járni. Tehát mindenképpen indokoltnak tartjuk még a veszélyhelyzet fenntartását.
Most néhány szóban más vonatkozásban is hadd beszéljek én is az ügyről, az azóta eltelt időszakról. Az ott élő emberek szemszögéből több mindent nem tartunk kielégítőnek. Nem tartjuk kielégítőnek a kártalanítás folyamatát. Bár legtöbbször konstruktív ellenzékiként és jóindulatúan, jószándékúan fejtjük ki kritikánkat, de nem nézzük jó szemmel, és ezt már többször kifejtettük, a Magyar Kármentő Alapban felhalmozott összegek eredetitől eltérő célú felhasználását, és nem is fogjuk ehhez hozzájárulásunkat adni.
Továbbá arra szeretnénk megkérni a helyi tapasztalatok és a helyi emberek elmondása és kérése alapján a tisztelt kormányt és a kormánypárti képviselőket is ezúton, hogy a jelenleginél sokkal fokozottabban vonják be a helyi vállalkozókat a terület újraélesztésébe és a kármentési, kármentesítési folyamatok elvégzésébe. Valahol természetes lenne az, hogy ha egy régióban egy katasztrófa következik be, és az ott élő emberek jelentős hátrányt szenvednek, akkor a terület újjáépítésében is kiveszik a részüket a helyi vállalkozók. Nos, elmondásuk szerint ez jelenleg nem így történik.
Az ország minden részéről érkeznek oda vállalkozók a különböző folyamatok elvégzéséhez. Még a katasztrófa pillanatában azok a helyi vállalkozók, akik jók voltak akkor, amikor bekövetkezett a katasztrófa és gyorsan lehetett őket mozgósítani és bevonni a munkába, később, amikor már akadtak erre - most csak jóindulattal mondom - nyilván olcsóbb vagy valamilyen szempontból kedvezőbb vállalkozók, akkor ők mellőzve lettek, és azóta is mellőzve vannak. Pedig hát hogyan tudnák a legjobban újra beindítani a vérkeringést Devecserben, Kolontáron, és hogyan tudnák újra élhetővé és gazdaggá tenni azt a környéket, ha nem úgy, hogy a kárelhárításra és a katasztrófa következményeinek a felszámolására költendő állami forrásokat helyi vállalkozóknak juttatják, ami többszörösen is indukálja ott az újrakezdést és az újraélesztést.
Én a magam részéről a múlt héten tüzetesen bejártam a vörösiszap-tározó gátak környékét, és megnéztem, hogy milyen állapotok vannak, illetve folyamatosan történt ez, de a legutóbb múlt héten. Azt tapasztaltam, hogy valóban szükség van még ennek a veszélyhelyzetnek a meghosszabbítására. Viszont azt is tapasztaltam, hogy valószínűleg ez a most rendelkezésre álló idő már elég lesz ezeknek a munkálatoknak a befejezésére, és amennyiben itt a technológiai átállás is megvalósul, akkor nem fenyeget az a veszély, hogy egy újabb gátszakadásnál ilyen nagy mennyiségű folyadék kerülne ki a környezetbe, ezáltal közvetlen elöntéssel nem fenyegeti a környék lakosságát.
Tehát összefoglalva, amit mondtam, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőcsoportja hozzájárul a veszélyhelyzet kihirdetésének a meghosszabbításához, azonban továbbra is kritikus szemmel figyeljük az ott zajló folyamatokat. Többször tartottunk lakossági fórumokat, és kérdezzük, folyamatosan kapcsolatban vagyunk a helyi emberekkel, és továbbra is az ő érdekeik mentén fogunk szavazni ezekben a kérdésekben is.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
(20.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés