KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Nem fogom kihasználni az 5 percet. Ami az előbb elmaradt, azért ne felejtsük el azt az oldalát sem, és akik figyelemmel kísérik az Országgyűlés munkáját, nyilván ezt el is várják tőlünk, hogy a katasztrófa okairól is szóljunk néhány szót a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán. Hiszen alapvető különbség a két veszélyhelyzet-meghosszabbítás között, amit most tárgyalunk, hogy az egyik egy természeti katasztrófa következménye, a másik pedig egy emberi tevékenység, ha úgy tetszik, egy emberi mulasztás következményeként következett be. Ezért nagyon fontos ennél az utóbbinál, a kolontári vörösiszap-katasztrófánál, hogy megtaláljuk a felelősöket és a kiváltó okokat. Ezért alakult meg az a parlamenti vizsgálóbizottság, amely éppen holnap fog legközelebb összeülni vezetésemmel, és Illés Zoltán államtitkár urat fogjuk meghallgatni a katasztrófa körülményeivel kapcsolatban.

Nagyon fontos, hogy meglegyen az emberi felelősség, hiszen számtalan kérdés maradt még továbbra is nyitva: hogyan ömölhetett ki ennyi lúg - közel egymillió köbméter tömény lúg - a tározóból, hogyan kerülhetett bele ekkora mennyiségű lúg. A technológiát részletesen áttanulmányozva továbbra is fenntartjuk, hogy ennek a lúgnak ilyen mennyiségben nem lett volna szabad ott lenni, és ezt egyre inkább bizonyítékokkal is alá tudjuk támasztani. Elsősorban valószínűleg ez okozhatta a gát átszakadását, hiszen a helyszínen járva, a X. tározót megfigyelve jól látható, hogy a legnagyobb mennyiségű folyadék - jól láthatók a nyomok - pont a gátszakadás helyénél volt, a gát másik felén körülbelül 1 méter vastagságban volt a vörösiszap tetején a lúg, míg a gátszakadás helyénél akár 4-5 méteres vastagságban is. Tehát ott gyakorolta a legnagyobb nyomást a gátfalra. Ha ehhez még hozzáadjuk a szélnek a dinamikus terhelést jelentő hatását, máris nem nehéz kikövetkeztetni, hogy miért is szakadt át az a gát.

Azt, hogy ennek mik voltak az okai, hogy ez a lúg ott volt, minél hamarabb ki kell deríteni, hiszen ez okozta a tíz halálesetet és a száznál is több sérülést.

Tehát folyamatosan rajta tartjuk a figyelmünket ezeken a körülményeken és még sok más körülményen, a privatizációtól kezdődően egészen a mai napig, a katasztrófa pillanatáig bezárólag. Azt hiszem, ígérhetem azt, hogy a bizottság munkájának befejezésére, tehát októberre eredményt fogunk felmutatni, és ez a parlamenti vizsgálóbizottság az eddigi parlamenti vizsgálóbizottságok közül az egyik legeredményesebb lesz. Ezt én most itt megígérem önöknek.

A személyi felelősségnél pedig részben a bűnügyi hatóságok feladata azt kideríteni, hogy kinek a személyi felelőssége. Jó lenne, ha tudnánk valamit már arról is, hogy a büntetőjogi felelősségre vonás, illetve a nyomozás hol tart, a nyilvánosságot kellene ezekről a dolgokról tájékoztatni, hiszen úgy látják az emberek - szintén a lakossági fórumok tapasztalatából -, mintha elindult volna egy maszatolás és a felelősség elkenése, és a végén megint majd senki nem lesz felelősségre vonva, ahogy az lenni szokott. Tehát ebben mindenképpen naprakészen és folyamatosan tájékoztatni kellene az embereket.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu