DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, az ön által említett napon a West-Balkán szórakozóhelyen három fiatal ember vesztette életét, szörnyű tragédia történt. A tragédia körülményeinek vizsgálata érdekében a rendőrség eljárást folytatott, eljárást indított, és az eljárás eredményeit a rendőrség nyilvánosságra hozta. Ezen túlmenően a kormány intézkedett a jövőbeni hasonló helyzetek megelőzése érdekében. Olyan jogszabálytervezetet tárgyalt meg és fogadott el, amely olyan feltételeket tartalmaz, ami lehetővé teszi, hogy megelőzzük az ilyen hasonló tragédiák bekövetkeztét.

Úgy gondolom, ezen a területen is olyan rendetlenséget, olyan határozatlanságot, olyan állapotokat örökölt a 2010. május 29-én megalakult kormány, amelyek sajnos lehetővé tették, hogy ilyen tragédia bekövetkezzen. Ezek az új szabályok garanciát jelenthetnek arra, hogy egyrészt hasonló helyzet nem áll elő, másrészt pedig - még egyszer mondom - az üggyel kapcsolatban a rendőrségi eljárás valamennyi eredményét nyilvánosságra hoztuk, és ha a későbbiekben új adat merül fel, azt is nyilvánosság elé fogjuk tárni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu