SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nagyon rövid leszek. Az előterjesztés a vendéglátás keretében, üzletben, nem nyilvánosan meghirdetett családi esemény, baráti rendezvény keretében, zárt körben, illetve belépődíj nélkül tartott, a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló kormányrendelet hatálya alá nem tartozó közösségi rendezvények keretében, előadóművész személyes közreműködésével nyújtott hangszeres élőzenei szolgáltatások 5 százalékos kedvezményes áfakulcs körébe való sorolásáról szól.

Azt gondolom, hogy mind Európában, mind Magyarországon nagy hagyományai vannak a vendéglátóhelyeken és az egyéb ilyen rendezvényeken ezeknek az élőzenei szolgáltatásoknak, repertoárjuk széles a hangszerek tekintetében. Azt gondolom, hogy az a kezdeményezés, amely segíteni kívánja ezeknek a régi tradícióknak a minél szélesebb körű elterjedését vagy az újra elterjedését a magyar vendéglátásban, támogatandó, és ezért kérem az Országgyűlést is, hogy támogassa a javaslatot.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu