ELNÖK: Jó reggelt kívánok! Tisztelt Országgyűlés! Kérem, foglalják el helyüket, elkezdjük munkánkat. Köszöntöm a képviselőket, köszöntöm a munkánkat figyelőket, természetesen köszöntöm a főtitkárság munkatársait és a technikai kollégákat, akik segítik az Országgyűlés munkáját.
A tavaszi ülésszak 10. ülésnapját megnyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés vezetésében Tiba István és Lenhardt Balázs jegyző urak lesznek segítségemre.
Tisztelt Országgyűlés! Önök is tudják, de egyfajta előrejelzésként tájékoztatással, figyelemfelhívással fordulok önökhöz: 9 óra 50 perc magasságában határozathozatalokra kerül sor, tehát a frakcióvezetőknek a frakciók határozatképességének biztosítását addigra meg kell oldaniuk.
Amint látják, ne csodálkozzanak, egy kis technikai hiba volt, azt a táblát cserélni kellett, pontosabban a technikai berendezést. Most már működik, most fényesebb, mint eddig volt, viszont ezelőtt pár perccel még ott tartottunk, hogy félő volt, hogy esetleg az ezen az oldalon ülő képviselők nem látják a saját idejüket és a képernyőn megjelenített információkat, de most már ezt is megoldották a technikus kollégák.
Tisztelt Országgyűlés! Március 8-ára ébredtünk, és amellett, hogy a Zoltánokat ünnepeljük, ha van a teremben vagy figyel minket Zoltán, akkor boldog névnapot kívánok valamennyiük számára, emellett március 8-án hagyományosan és nem csak Magyarországon a hölgyeket is köszöntjük. Engedjék meg, hogy nőnap alkalmából valamennyi férfi kollégám nevében köszöntsem nemcsak az Országgyűlés hölgytagjait (Zakó László: Az enyémben nem!), hanem munkatársainkat, családtagjainkat, a minket figyelő honfitárs hölgyeket, asszonyokat, lányokat egyaránt.
Önök is tudják, hogy március 8-át több mint száz éve ünneplik a világ minden táján, a hagyomány szerint egy 1857-es New York-i tüntetésre emlékezve, s bár másfél évszázad telt el a New York-i tüntetés óta, de a női jogok területén számtalan adóssága van a mi társadalmunknak is. A felmérések szerint a gazdasági és szociális jogok területén még mindig hátrányos helyzetben vannak a nők, miközben óriási feladat és felelősség hárul rájuk a közéletben és a magánéletben egyaránt. A mi századunk, a XXI. század kemény, férfias világában a nőknek helyt kell állniuk, amelyben a hagyományos szerepek új és újabb feladatokkal egészülnek ki.
Nekünk, politikusoknak, a törvényhozás tagjainak kiemelt feladatunknak kell tekintenünk, hogy döntéseinkkel közelítsünk a férfiak és a nők esélyegyenlősége felé, igazságosabbá téve társadalmunkat. Nem elég évről évre kinyilvánítani elkötelezettségünket, hanem konkrét cselekedeteknek is bizonyítani kell azokat.
Tisztelt Hölgyeim! Kérem, fogadják őszinte nagyrabecsülésünket. És bár a véletlen hozta, de így a szerencsés, hogy éppen a mai napon fog tárgyalni az Országgyűlés egy politikai vitanap keretében egy olyan témát, amely nagyon-nagyon sokban fogja érinteni a hölgyek, nők, asszonyok társadalmi helyzetét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miután annyi virágot az elnöki pulpitusról nem lehet szétosztani, ahányan vannak ilyenkor a teremben, ezért én egy kis apró gesztussal, most nem rohanok le, de hoztam néhány virágszálat egyrészt a jegyzőkönyvvezető hölgyeknek, akik soha nem kapnak tőlünk semmit, pedig nélkülük nem örökíthetné meg az Országgyűlés az utókornak azt a munkát, amit mi végzünk - majd az ülés végén odaadom a hölgyeknek -, és természetesen a technikus kolléganőnek, aki napról napra itt van köztünk, és a Magyar Rádió és a sajtó képviselőinek is szeretettel. Ha nem haragszanak, akkor ezt a virágot most nem rakom ki az elnöki pulpitusra, hanem elkezdjük munkánkat. Köszöntsék fel otthon majd szeretteiket! (Szórványos taps.)
Tisztelt Országgyűlés! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Jakab István frakcióvezető-helyettes úr, a Fidesz részéről: "Mit hoz a tavasz a gazdák számára?" címmel. Alelnök úr, öné a szó.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés